Hetek óta kering a neten egy történet, amelyben egy 6 gyerekes anyuka meséli el szüléstörténetét… vagyis mesélte volna, ha egyáltalán valós storyról beszélnénk… ami azonban nem más, mint egy kampány iromány, ami ráadásul még annak is rossz.

Belőlem inkább ellenszenvet váltott ki, mint szimpátiát. Az otthonszülés mellett kampányol, hogy neki milyen fantasztikus élmény volt, mivel van egy parája a dokiktól, meg a kórházaktól, meg egyébként is már lemondtak arról, hogy gyerekük legyen… erre elsőre összejött…
 
Szóval átlátszóan álszent, manipulatív, megtévesztő. Most komolyan, miért kell ez? Akinek van egy kis gógyija egyből látja, hogy az egész egy elég rosszul megírt történet, amelyből hiányzik a logika, és az életszerűség.
 
Szüléstörténetnek van tálalva, de gyakorlatilag egy cukros takony, amiből nem tudunk meg semmit, sem az otthonszülésről, sem annak körülményeiről, sem a technikai részletekről. Gyakorlatilag egy reklám, amely azt kiválóan definiálja: eladják az életérzést… de mit is? Mert ez a tipikus esete a nesze semmi fogd meg jólnak!
 
És ha már az otthonszülés. Tudtommal csak most lett legális itthon az otthonszülés, ergo nyilvánvalóan, nem egy hazai siker-storyról beszélünk….
Örülök, hogy már megvan a választás lehetősége, de tényleg jobb otthon szülni? Tényleg megvan itthon az a rutin, ami egy ilyen szülés/születés levezetéséhez kell? Tényleg nincs annyi kockázat, mint amit feltételezünk? Valóban alkalmas egy otthon arra, hogy ott egy szülés levezessenek? Biztosan fogja tudni a bába, minden eszköz nélkül, ha a baba szívhangja bent lassul? Valóban ki fog érni a mentő időben, ha szükséges? És nem egy önző dolog, a saját szülésélményemet előtérbe helyezni a születendő gyermekem egészségével szemben? És ha már az alkotmányba bekerült a magzatvédelme, akkor ez nem veszélyeztetés?
 
Nem, nem fogok Geréb Ágnesezni, hiszen ő törvényt sértett, amiért megkapja a büntetését, de tudom, hogy majd jönni fognak azok, akik azt mondják, hogy ezelőtt 100 évvel még otthon szültek a nők… khm… és milyen volt a túlélési arány?
Az elmúlt évtizedekben nagyon sokat fejlődött az orvostudomány! Miért kellene elutasítani annak használatát?
 
Szóval nem értem, hogy hova tartunk! Az emberiség gyakorlatilag napról napra fejlődik, mégis van a társadalmaknak egy olyan rétege, akik ezt nem fogadják el…
 

ui: az első kommentbe bekopiztam az kampány cikket

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr772982540

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem kapott elnöki kegyelmet Geréb 2011.06.20. 14:45:01

Elutasította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társainak kegyelmi kérelmét a köztársasági elnök.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2011.06.14. 10:20:55

Sokat gondolkodtam azon, hogy a mai helyzetben, mikor ilyen nagy indulatokat kavar fel az otthon szülés, megírjam-e az én történetemet. Mivel nagyon erős családi, baráti háttér vesz körül, úgy döntöttem, megosztom mindenkivel, akit csak érdekel, hogy miért szültem immáron 15 évvel ezelőtt, először otthon. Miért lett nekem ez a leginkább elfogadható a kórházi szüléssel szemben.

Tizenöt éve vártuk az első fiunkat. Nagyon vártuk, és nagyon meglepődtünk, férjem is és én is, hogy a fogantatása szinte pillanatok alatt megtörtént. Ez azért volt csoda, az én csodám, mert az akkori nőgyógyászom azt mondta, hogy nem lehet gyermekem, mivel egész kislánykoromtól felnőtté érésemig elkísért egy húgyúti fertőzéssel egybekötött petefészek-gyulladás. Nem egyet és nem kettőt éltem át az évek alatt, amihez mindig antibiotikumos kezelés társult. A másik problémám, amin ma már hat gyermek után csak nevetni tudok, az a hátrahajló méhem volt. Ezekkel az előzményekkel az örökbefogadás gondolatával kacérkodtunk, elkezdtünk utánajárni, hogy mi ennek az útja-módja. Ekkor fogant első fiunk, akit nagy örömmel és még nagyobb csodával vártunk.

Minden tökéletes volt, mindig jól voltam, mindig fitt voltam. Abban az időben tanítottam még. Tudjuk, hogy a nők egymás között, ha már szültek vagy éppen áldott állapotban vannak, elő szokott bukkanni a szülés témája, hát én is így jártam. Az ötödik hónaptól, mikor is már a vak is látta, hogy babát várunk, a tantestület nőtagjai (akik a többséget képviselték) minden nap megleptek egy újabb történettel szülés témában. 20-25 nőből mindenkinek volt gátmetszése, már persze akit nem császároztak, egy sem szült természetesen, valamilyen beavatkozás mindenkinél volt. Kórházban szült minden ismerősöm és a barátnőim is, közöttük volt ugyan olyan, aki szép, sőt gyönyörű élményként írta le szülését, én mégis elkezdtem rettegni, nemcsak kórházaktól, hanem maguktól a férfi nőgyógyászoktól is. Így történt meg, hogy egyik napról a másikra a félelem lett úrrá rajtam, nem pedig az öröm. Kórházi nőgyógyászom semmit nem támasztott alá, semmit nem cáfolt. Megfogalmazódott bennem, hogy én nem olyat akarok, mint a többség, hogy biztos van más lehetőségem is. Sírtam, igen, sokat sírtam, mert nem éreztem magam biztonságban. Azon gondolkodtam, hogy senki nincs, aki ezen változtatni tudna, senki nincs, aki segítene!

De van, mert van egy nő, egy orvos, egy bába, egy pszichológus, aki segít, aki nem irányít, nem vezet, hanem kíséri a szülésemet. Egy asszonytárs, aki szintén szült már, aki szintén érezte már így magát. Egy asszonytárs, aki tudja, hogy merre tartok, aki ott van velem és nem sért meg, nem bánt, nem fenyeget, nem kiabál. Egy asszonytárs, aki mindkét oldalt megtapasztalta, állt már a kórházban is szülő nő mellett, és otthon is adta már oda vékony kezét a vajúdónak.

Fontos volt nekem, hogy dönthettem, mert akkor 1995-ben még választhattam, bár még akkor sem volt rá törvény, de nem is üldözték sem a segítőt, sem az otthon szülő nőt. Fontos volt nekem, hogy a döntést én hozhatom, és senki nem kérdőjelezte meg a választásom. Fontos volt nekem, hogy biztonságban éreztem magam, mert igenis fontos volt a biztonság. Mérlegeltünk én is és a férjem is, és a mérleg az otthon szülés biztonságossága felé hajlott. Mindennek utána jártunk, mindent megkérdeztünk, mindent előkészítettünk. Úgy érzem, hogy a kórházban szülők nagy részénél sokkal felkészültebben vártuk az első szülésünket. Kórházi nőgyógyászommal próbáltam egy emberibb kapcsolatot kialakítani, de bármit kérdeztem, mindig az volt a válasz, hogy azt ő tudja, nekem meg majd megmondja, mit is kell csinálni. Nem tetszett ez a hozzáállás, nem tetszett a rendszer, nem tetszett, hogy életem legfontosabb és egyben legszebb dolgát így lekicsinylik, ennyire semmibe veszik az érzéseimet.

Folyamatosan ott volt a másik oldal, ami teljesen más volt, ami megnyugtatott, szeretett, kényeztetett. A bábák szemlélete sokkal közelebb állt hozzám, hozzánk, mint a kórházi valóság. Hatszor éltük át a születés csodáját, hatszor szültem meg állva, gátmetszés nélkül a fiainkat. A vajúdást végigtáncoltam, a fájdalom jött és én meghajtottam magam előtte, és belemerülve, majd újból felszínre érve, kezemben tartottam az Életet. Mindig voltak velünk bábák, mindig csendben, halkan tették, amit éppen kellett, nem piszkáltak, nem okoztak felesleges fájdalmat, nem aláztak meg, csak jelen voltak, éppen úgy, ahogy kívánatos volt.

Ha szülnék még gyermeket, annak nem adhatnám meg ezt a háborítatlanságot, nem élvezhetném újból a teremtő erőt, amit akkor éreztem, mikor a gátamhoz feszült a fej. Ha szülnék még, azok a bábák, akik nekünk fontosak voltak, nem lehetnének velünk. Ha szülnék még, nem dönthetnék, nem választhatnék, nem lenne hozzá jogom.

Az igazsághoz mindenkinek joga van, az igazság nem homályos, az igazság mindig igazság marad, akár az egyik oldalról nézzük, akár a másik oldalról. Az otthon szülésnek pedig van jogosultsága ma Magyarországon, és aki otthon szeretne szülni, annak meg kell adni erre a lehetőséget.

Orsi

Grabb 2011.06.14. 12:36:29

Szerintem nincs igazad. Először is: a történet valós, személyes ismeretségi körömben többen ismerik ezt az anyukát, az írás szerzőjét. Nyilván a saját történetét úgy írta meg, ahogyan az benne megmaradt; nem tudományos értekezést, irodalmi igényű művet vagy profi újságcikket írt, hanem szubjektív élménybeszámolót, amiben azokat a dolgokat fogalmazta meg, amik számára fontosak voltak.

Ami a konkrét fölvetéseidet illeti: tévedsz abban, hogy mostantól lett legális az otthonszülés. Eddig is az volt, egyetlen jogszabály sem tiltotta, csak nem voltak szabályozva a részletei, ezért a bábák nem kaptak ÁNTSZ-engedélyt, vagyis nem hivatalosan működtek, ami szabálysértés, de nem bűncselekmény. Az a különös helyzet volt, hogy míg a kismamának eddig is joga volt otthon szülni, ezt hivatalosan elvben csak úgy tehette meg, ha ebben senki szakember nem segített neki – vagyis maga a jogi helyzet éppen a veszélyhelyzeteket támogatta; azok elkerülését – vagyis a szakember jelenlétét – viszont szabálysértésként üldözte. Mindezt úgy, hogy az otthonszülés gyakorlatilag egész Nyugat-Európában és Amerikában teljesen legális és szabályozott választási lehetőség. A hazai otthonszülés a szabályozatlanság ellenére abszolút „sikersztori”, ugyanis a körülmények ellenére a statisztikái nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket.

„Tényleg megvan itthon az a rutin, ami egy ilyen szülés/születés levezetéséhez kell?”
Igen, tényleg megvan. A hazai otthonszülések döntő többségét az a szülész-nőgyógyász szakorvos és független bába kísérte, akit bár a bulvársajtó és a kórházi szülészek egy része megpróbált sarlatánként, boszorkányként beállítani, valójában több mint 30 éve dolgozik a szakmájában, 17 évet klinikai szülész volt Szegeden, és már több mint 20 éve kísér otthonszüléseket is, nagyon jó eredménnyel. Szaktudását, fölkészültségét és tapasztalatait nemzetközi szinten is elismerik – amit rendszerint elhallgatnak a hazai médiákban. Letartóztatásakor számos külföldi szülész-nőgyógyász és bába is kiállt érte, a perben mellette tanúskodott többek között az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) egyik volt igazgatója, Marsden Wagner szülész-nőgyógyász és neonatológus professzor.
(folyt. köv.)

Grabb 2011.06.14. 12:38:58

„Tényleg nincs annyi kockázat, mint amit feltételezünk?”
Tényleg nincs. Az otthonszülés kísérésének legfontosabb szempontja a fölösleges beavatkozások elkerülése: ezt nevezik háborítatlan szülésnek. Tanulmányok és kutatások igazolják, hogy a szüléseknél föllépő komplikációk egy jelentős részét maguk a (kórházban) alkalmazott beavatkozások okozzák. A szülés természetes élettani folyamat mindaddig, amíg meg nem zavarják valamivel a menetét. A kórházi gyakorlatra jellemző mesterséges szülésmegindítás, a szülési folyamat fölgyorsítása stb. elkerülhetetlenül avval jár, hogy a szülés nem a természetes medrében halad, vagyis gyakoribbak a beavatkozásokat igénylő komplikációk. Otthonszülésnél nincs szülésindítás: ha ilyesmi szükségessé válik, akkor kórházba viszik a kismamát.

Ugyanakkor az is egy fontos szempont, hogy a bábák folyamatosan figyelemmel kísérik a szülő asszony állapotát, a szülés menetét (nemritkán 20 vagy több órát töltenek mellette otthon) , ezért időben észre tudják venni, ha baj van. A hazai otthonszüléseknél, amikor végül kórházba kellett menni, az esetek döntő többségében egyáltalán nem sürgősségi, életmentő beavatkozásról volt szó, bőven volt idő a beszállításra és a segítségnyújtásra.

A kévtized alatt kísért mintegy 3500 szülésből három esetben halt meg a kisbaba (ebből egy a szülés közben, a másik kettő fél-, illetve egyévesen). Ezek természetesen szörnyűséges tragédiák, balesetek, azonban nem szabad elfelejteni, hogy kórházakban évente meghal kb. hatszáz csecsemő és néhány anya is (otthonszüléseknél egyetlen anya sem halt meg).

Ebből két dolog következik: 1. nincs százszázalékos biztonságú szülés – mint ahogyan az életnek egyetlen olyan területe sincsen, ami százszázalékos biztonsággal védett a balesetektől – 2. a biztonságot nem a kórházi műszerek adják (erre nagyon jó példa az otthonszülés közben vállelakadásban meghalt csecsemő esete: a vállelakadás jellemzően olyan komplikáció, aminek az elháírtására döntően szabad kézzel végzendő műfogások szolgálnak, vagyis nincs olyan műfogás, amit otthonszülésnél ne lehetne alkalmazni, föltéve, hogy a magzat nincs annyira beszorulva, hogy egyik sem segít rajta – jelen esetben sajnos ez történt).
(folyt. köv.)

Grabb 2011.06.14. 12:43:46

„Biztosan fogja tudni a bába, minden eszköz nélkül, ha a baba szívhangja bent lassul?”
Igen, biztosan, ugyanis nincs eszköz nélkül: a bábatáska (két hatalmas bőrönd) nagyon komoly fölszereléseket tartalmaz, többek között a szívhang ellenőrzésére alkalmas készüléket is.

„És nem egy önző dolog, a saját szülésélményemet előtérbe helyezni a születendő gyermekem egészségével szemben? És ha már az alkotmányba bekerült a magzatvédelme, akkor ez nem veszélyeztetés?”

Az abortusz szerintem sokkal önzőbb dolog, és nem is „veszélyeztetés”, hanem egy emberi lény tervezett, szándékos elpusztítása. Hogyan kerül ez össze az otthonszüléssel, amit ráadásul kifejezetten a biztonságérzet miatt választanak sokan?

Semmilyen bizonyíték nincs rá, sem a nemzetközi tapasztalat, sem pedig a hazai gyakorlat nem igazolja, hogy az otthonszülés – amennyiben a magzat és a baba egészséges, és megfelelő szakember, orvos vagy bába van jelen – veszélyesebb volna, mint a kórházi szülés. Az otthonszülés ellenzői sajnos képesek evvel riogatni a közvéleményt, s aki nem veszi a fáradtságot, hogy utánanézzen az információknak, az ezt könnyen elhiszi, hiszen amúgy is arra vagyunk nevelve – szerintem hamisan –, hogy a technika biztonságot nyújt. De ismétlem: nem létezik olyan bizonyíték, statisztika, ami azt igazolná, hogy a kórházi szülések biztonságosabbak vagy kevésbé veszélyesebbek, mint az otthonszülés.
(folyt. köv.)

Grabb 2011.06.14. 12:44:48

„Nem, nem fogok Geréb Ágnesezni, hiszen ő törvényt sértett”
Majd kiderül, egyelőre csak elsőfokú ítélet van, és az egész eljárás hitelessége komoly kételyeket ébreszt, de erre most részletesen nem térek ki.

„de tudom, hogy majd jönni fognak azok, akik azt mondják, hogy ezelőtt 100 évvel még otthon szültek a nők… khm… és milyen volt a túlélési arány?”
Rossz volt a túlélési arány, de a sem a higiénia, sem a táplálkozási szokások, sem egyéb körülmények nem voltak azonosak a maiakkal, az orvostudomány pedig szinte semmit nem tudott kezdeni a föllépő komplikációkkal, kórházba szállítás esetén sem. Vagyis a rossz túlélési arány egyáltalán nem önmagában az otthonszülésre vezethető vissza. Az én egyik nagyapámék pl. 13-an voltak testvérek, de csak négy érte meg a fölnőttkort; de a másik kilenc közül egy sem szülés közben halt meg. Az egész élet „túlélési aránya” rosszabb volt, mint ma, ezt nem szabad elfelejteni.

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2011.06.15. 14:08:15

@Grabb: egyrészt köszönöm a kimerítő válaszaidat, másrészt engedd meg hogy elmondjam, hogy Te vagy az első, aki minden indulat és személyeskedés nélkül képes volt arra, hogy értelmes válaszokat adjon. Én azt gondolom, hogy vitázni így kell!

Engem továbbra sem győztél meg, de elfogadom, hogy valóban van olyan nő aki inkább otthon mint kórházban.

A hivatkozott írást továbbra is egy kampány részének kezelem, mivel nagyon sok baba-mama oldalon találkoztam vele, abban a formában ahogy fentebb becopyztam. Lehet, hogy van valóságtartalma, de a találalás, a hozzászólások mind azt mutatják, hogy nem más, mint egy pr cikk.