Amíg Magyarországon éltünk, addig édesanyám szoknyája alatt minden finomság biztosítva volt nekem, amit csak megkívàntam. Anyukám egy tipikusan maximalista ember a háztartás minden területén; de kifejezetten a konyhában. Ezt úgy kell elképzelni, hogy megkérdezi mit szeretnénk enni, elmondjuk, de ő még mellé csinàl kb. 13 fajtát, és amikor nem fogy el minden (fizikai képtelenség), akkor a legnagyobb sértődés és szinpadi jelenetek bevetése mellett közli, hogy nekünk nem érdemes semmit sem csinálni. Szeretjük ! ;-) Azért gondolom sokan vagyunk megáldva ilyen anyukàval, mi, szerencsések.

Mikor megismertem a férjem, ő mutatott màr az elején sok új dolgot (konyhàban is :-D), aztàn összeköltöztünk és hagytam kibontakozni a tudását, mivel a testvére Olaszorszàgban élt és gyakran látogatták, elég jól megismerte az olasz konyhàt.
 
Aztán kiköltöztünk Svájc olasz kantonjába 2007-ben (5 percre az olasz határtól, Como közelébe). Az elmúlt 3,5 évben sokat utazgattunk (munka volt, nem nyaralàs) és így legtöbbször arra voltunk utalva, amit adtak az adott helyen. Kipróbálhattuk a francia konyhát; azok a véres steak-ek, jajjj soha többet, köszönöm! Majd az arab, indiai konyhát nagy fogyásokkal fűszerezve. A németek hatalmas virsli repertoárját, a törökök isteni dürümjét.
 
Köztes időkben pedig otthon, Svàjcban, megosztva ügyeskedtünk férjjel a konyhàban. Persze a Drága, szűz csillagjegyhez méltóan nagyon preciz a konyhában IS! :-D Az én salátám elkészîtéséhez kb. 3 percre van szükség, mivel szó szerint összedobom, majd rá  némi oliva olaj, kis petrezselyem, modenai (csak is) balzsamecet és parmezán sajt a tetejére. Az ő alkotásához (nem tudom másképp nevezni, mert AZ) kell úgy kb 25 perc. Ez azt jelenti, hogy van türelme tojást is főzni hozzá, azt szimmetrikusan elhelyezni, a szimmetrikus salátaszálak érintkezési pontjaihoz illeszteni, mindent művészi pontossággal, gusztusosan elrendezni.
 
Igaz, addig muszàj valamit ennem, mert különben éhen halok, de a végeredmény szempontjàbôl a látvány bármelyik receptkönyvben található salátát gyalázatosan verné.
 
Mára már teljesen áttértünk az olasz konyhára; kevés dolog van, ami igazán hazai íz nálunk. Már azt mondom, sajnos... Előfordult már, hogy egy töltött káposzta tejföllel olyan heves szívverést és izzadàst váltott ki álmomban, hogy másnap sem tudtam túljutni az erős nyáladzáson. Hiába van itt nekünk rengeteg tó, hegy, festői táj, olasz fagyi, optimista emberek, mp-re pontosan érkező vonat (ez egy következô rövid poszt témája lesz) azért a túró rudi és tejföl hiányában sokszor haza vágyok.
 
Az elmúlt pár évben pedig apukám már szépen megtanulta « leoltani anyukámat », hogy nem kell beszámolni minden nap mit főzött, különben a kicsi lánya megy kötelet keresni... A leoltási akció menete pedig a következő:
Mikor nosztalgiàzni van kedvem és mazohista módon megkérdezem mi volt a menü a hétvégén, otthon, a válasz automatikusan « májjal töltött gomba ». Ezt a kettőt soha nem tudtam megenni…
 
Várakozó

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr792833956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.