Hetek óta játszadozom a gondolattal, hogy – életemben először – egyben megsüssek egy komplett csirkét. Sikerült is találnom egy tuti kis receptet, így aztán a projekt már csak a kivitelezésre várt. Rendhagyó módon, kivételesen a konyhában eltöltött szerencsétlenkedéseimet is megosztom veletek. Röhögni ér! :-)

Hozzávalók:
kb. 2 kg-os egész pipi
1-2 kg burgonya 
1 db citrom egészben
5-6 girizd fokhagyma
3 ág kakukkfű vagy egy teáskanál
3 ek apróra vágott rozmaringlevél
pár ek olívaolaj vagy sima mezei vaj
bors
4-5 szelet bacon
 
Szóval első műveleti rész: beszerezni a madarat. Gondoltam, ha a Vásárcsarnokban vásárolok, azzal nagy bakot nem lövök… Tehát hazaértem a pipivel, és az egyéb hozzávalókkal. Csirke ki a zacskóból… Ácsi! Ennek van feje! Basszus! Elő a bökő és a hóhérokat megszégyenítő ügyességem, amellyel elválasztottam a fejit a testétől. Na, gondoltam, a nehezén túl vagyok. Naná, hogy tévedtem! Belekukkantottam a belsejébe, oszt onnan vigyorgott rám a mája, meg valami nagy dudor (erről később kiderült, hogy a zúzája… tudom, tudom, biosz egyes). Rámarkoltam, hogy én ezt onnan kiszedem, csak azzal nem számoltam, hogy mély kapcsolat köti az állathoz. Okés, elő megint a kést, mert hogy én eztet most kinyisszatom! Hát persze, hogy nem ment.
 
Felnőtt kislány vagyok, elengedett kézzel ülök a bilin, úgyhogy tudok egyedül is segítséget kérni… Első telefon nagyi. Nem vette fel. Közben a rémület kúszott felfelé a torkomban… Második telefon anyukám. Először meglepődött, mert emlékei szerint – vidéki jány lévén – én kaszaboltam vele pipiket… Ó hogyne! Gumikesztyűvel szőrtelenítettem őket! :-D Aztán megpróbálta elmagyarázni nekem a szakszerű műveletet. A hosszú kést beledugom a belsejébe, és megpróbálom leválasztani a nem odavaló részeket. Bakker erősebben ragaszkodott a májához a madár, mint ahogy én azt elképzeltem! Anyám eközben már annyira röhögött, hogy még a telefon is kiesett a kezéből. Megembereltem magam, egy ilyen idióta csirke, csak nem fog kifogni rajtam!?? Megfogtam, azt egybe kihúztam a cuccost. Így kell ezt csinálni! :-D
 
Ekkor fedeztem fel, hogy a madarunk nem volt éppen szőrtelen, szóval epilálni kellett a szerencsétlent! Mondja muter, hogy akkor pörköljem meg a gáz felett. Jesszus! Büdösítsem be az egész kérót? Hát inkább átviszem a szomszédhoz! :-) Itt már annyira röhögött anyám, hogy kénytelen voltam lerakni a telefont. Na akkor szőrözzünk a gáz felett. Nem volt egy nagy élmény, a szag meg mindig az orromban… fúúúúúúúj. De a lényeg, hogy pipi előkészítve.
 
Második műveleti rész: Naszóval, innentől kezdve – többé, kevésbé – simán mentek dolgok. A madarat be kellett dörzsölni bors és só olívaolajos egyvelegével, és be a hűtőbe pácolódni. Közben a burgonyát megpucolni a fokhagymákkal együtt, és az egész (jól megmosott) citrom kíséretében pontosan 12 percig főzni lobogó vízben. Le kellett szűrni a burgonyát, majd kiválogatni a fokhagymákat és a citromot, amelyek aztán (még forró állapotukban) bele kerültek a pipi belsejébe a kakukkfűvel, és a jól megszurkált egészben hagyott citrom kíséretében. Az egész cumót bele egy jénaiba vagy tepsibe, és a 190 fokra felmelegített sütőben 40 percig kellett sütni.
 
40 perc után pipi ki, mellé az előfőzött burgonya, amit megszórtam rozmaringgal, majd a bacon szeletekkel beborítottam a mejjét a kis drágának. Vissza a sütőbe olyan 45-50 percre. No, nekem a bacon pity-puty megsült, de alatta a csirke még igen sápad volt. Szóval még 10 percet nyomattam a grillt, hogy szép piros legyen az állat.
 
Nos, a végeredmény fent látható (bacont útközben megettem róla).
 
Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr402830968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobseekers 2011.04.17. 08:37:06

Legyőzted, gratulálok!

donna 2011.04.17. 15:18:32

GRATULÁLOK,

én ízzig vérig városi lány vagyok: csak olyan csirkét veszem aminek a zacskójára rá van írva: előkészítve! vagy belsőségektől mentes :-)))

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2011.04.17. 17:13:00

@donna: Mondom, hogy rutintalan vóttam! :-DDD
@Homokvar: köszi, azért a szentségelésem kimaradt a történetből... :-)))

christeen16 2011.04.26. 13:16:34

Én még emlékszem azokra az időkre, amikor még egy zacskó tészta kifőzésétől is ódzkodtál! :-)))) Most meg legyőztél egy egész pipit! :-)))