Nem is tudom, hogy hol is kezdjem… Talán a leánykérésnél, mert már az is a gyerekről szólt! Egyik télen történt; egy látogatás során megláttunk a társaságban egy fél éves kislányt. Odaszóltam Gabriellának, hogy ilyet akarok én is! A válasz: esküvő után beszélhetünk róla. Hála a szabad döntésnek… khm… és az egyáltalán nem rátukmáló állapotnak, összeházasodtunk! Utólag aztán rájöttem, hogy egész jó ez a házas élet! :-)

Túl voltunk a nehezen, úgyhogy nekiálltunk a gyerekcsinálásnak. Itt jegyezném meg, hogy nem szeretnék semmi pornográf vagy egyéb dologról írni, ami bár összefügg a gyerekkel és élvezetes is, de ugorjunk inkább! :-D
 
Sokszor néztük a terhességi tesztet aztán egyszer Gabriellától megkérdezem: Te baba (mivel abban az időben menstruációs szakértővé lettem) mi van veled? Egy ismerősnél voltunk éppen, tehát még tesztet sem tudtunk venni (aprócska falu). Hazajöttünk és megcsináltuk a tesztet. Ott álltam felette. Aztán vettem a telefont és megírtam mindenkinek a családban! Jön a gyereeeeek vááááá!
 
Itt követtem el az első hibát, de aztán rájöttem, hogy mégsem… Szóval mindenben, amit lehetett segítettem. Felmosás, takarítás, mit számít! Madarat lehetett volna velem fogatni! Aztán persze jöttek a vizsgálatok; mindig ott voltam. Na jó hazudtam… két CTG-t kihagytam! :-D Szóval minden rendben volt, meg is nyugodtan, hiszen tudtam már, hogy gyerek lesz nem paci.
 
Első ultrahang, még kivenni sem tudtam semmit a képből, de a szívemben éreztem, hogy Ő… Ő az… az enyém!! Majdnem elbőgtem magam, amikor először megláttam az UH-n. Ezek után – nagyon egyszerűen fogalmazva, ezzel is visszaadva azt, ami a valóság - munka, haza, vizsgálat, vizsgálat, munka, haza, öröm, öröm boldogság….stb és persze ezt nem sorrendben írtam. Aztán mentünk 4D-re…
 
Nos, beültem apósommal a 4D szobába, Gabriella pedig a fekhelyen volt. Megindul a vetítés… mire mondja az orvos, hogy szerinte ez lány. Micsoda? Lány, húúú apám, minden álmom egy lány volt! Erre az apósom: De akkor nem jöhet velem vadászni! Ez így igaz, nem tud elmenni vele… aztán kiderült, hogy ő sem jár vadászni… :-) Após végigdumálta az egész vetítést örömében, én pedig csodáltam azt a kis teremtést ott a pociban. Ott láttam mindenét, minden végtagját, arcát szívverését. Erős férfiként nem annyira pityeregtem… khm el magam. Jól van! Na, most aztán ki lehet röhögni, hogy a hülye 198 centi magas 130 kilós emberke elsírja magát, de mutass nekem egy olyan embert, akinek nem hatol a szívéig ez az egész úgy, hogy akarja is a gyereket! Tudsz olyat mutatni, aki akarja, és nem ezt érzi? Nem! Miért? Mert ott ülsz, mint egy mamlasz a képernyő előtt és a meccs helyett egy embert látsz. Egy olyan műsort apám, ami soha nem ismételhető meg, mert az egy örök pillanat. Hálás vagyok ezért a felvételért! :-) Hatalmas élmény az egyszer biztos! Ahogy telt az idő, a pocak is egyre nagyobb lett. Bejelentkeztünk az orvosunkhoz. Azt azért tudni kell, hogy az, aki a vizsgálatokat csinálta Gabriellán annál a hölgynél született Gabriella is anno! Azért az egyért nem ő lett az orvosunk, mert már nem tudott dolgozni kórházban a kora miatt. Így ajánlott egy úriembert, akihez a továbbiakban jártunk. Közben persze voltunk a hölgynél is párhuzamosan. :-)
 
A mai napig felröhögök a következő történeten, ami az UH-k egyikén esett meg velem. Szóval bent voltunk a hölgynél és mutatják az UH-on a gyereket. Én, mint hatalmas UH szakértő egyből felszólaltam, látod baba, ott a gerince a gyereknek. Mire a hölgy rezzenéstelen arccal mondja, hogy igen az a sípcsontja a gyereknek! Aztán mesélte a hölgy, hogy pont az ilyen hozzászólások miatt jó dolgozni. Én meg csak álltam paprikavörösen, miközben mindenki rajtam röhögött :D A nagy szülészorvos csak egyszer szólaljon meg! :-)
 
Minden lépésről tudni akartam. Mindig csak kérdéseket tettem fel. Miért ez, miért az, miért így, miért úgy… Ha benyúl mit néz, hova nyúl miért úgy nyúl, miért használ érdekes eszközt a szívhanghoz az orvos? Az orvos erre odaadja a kezembe az eszközt és azt mondja, hallgassa meg. Odatettem a fülemhez az eszközt (tölcsér volt) és hallgattam. Apám micsoda élmény volt! Semmit sem hallottam…. Erre röhög az orvos és mondja, hogy hát igen… ehhez évek kellenek, hogy hallja az ember, amit kell. Majdnem megkérdeztem, hogy az első években Ön nem hallotta egy gyermek szívverését sem? :-D Ezt követően volt még egy vizsgálat, ahol mondta a doki, ne utazzunk el messzire, mert lehetséges, hogy hamarosan jön a gyerek, ez ugye már közel volt a 9. hónaphoz! Minimális esélye volt, hogy mégsem jány lesz, így aztán feltankoltunk fiú névvel is.
 
A továbbiakban jelen időben folytatódik a történet, mivel a mai napig így él bennem!
 
Hazaértünk a vizsgálatról és Gabriella mondja, hogy álmos, de fáj a hasa is és nem érti mi van!
Gabriella lefürdik és megyünk be a hálószobába, hogy elaltassam, amire mit hallok? Kraaaaty és ömlik a víz! Apám! Azt sem tudtam hova nyúljak! Gabriella bemegy fürdőszobába és letusol, hogy ne magzatvizesen menjen, így közben én pakolom a dolgokat… Kapkodok összevissza, azt sem tudtam, hogy hova nyúljak, mire Gabriella rám szól: „Én fogok szülni nem te!”. Ekkor egy picit megnyugodtam és pakoltam… igen pakoltam…, olyan jó férfiasan, ezt később meg is szívom persze. :-)
 
Beülünk a kocsiba olyan ½ 12 (pm) körül és elindulunk a kórházba. Életemben először mentem az egész városon keresztül 170-nel, mert annyira be voltam… khm… izé, azt hittem a kocsiban fog megszületni a gyerek. Mondom Gabriellának, ha most minket leállít a rendőr, nem tudom mi lesz!? Mire mondja Gabriella: „Úgy leordítom a haját, hogy elmondani nem lehet!” Hogy azt honnan vettem, hogy a kocsiban fog megszületni a gyerek?? Nem tudom! :-) Akkor volt a taxis szülés… vagy valami filmre emlékeztem? Nem tudom….
 
Na tehát beértünk a kórházba én azt hittem 10-25 perc múlva már a kezemben a gyerek. Bevittek minket egy szobába. Volt egy ágy és székek. Nagyon jól felszerelt az István kórház.
Tehát jött a bába, aranyos teremtés és megnézi Gabriellát. Ne nyomjon, szól rá, nem most kell nyomni! Teltek az órák, Gabriella mellett ülök és szorítom a kezét… vagy Ő az enyémet? Aztán még órák teltek el várakozással… Várakozunk és várakozunk, nem csinálunk semmi mást csak próbáljuk tartani egymásban a lelket. Eltelt az első óra, a második és a harmadik… nem változott semmi csak az, hogy Gabriellának fáj és látom ezt a fején. Összeszorult a szívem, hogy nem tudok semmit segíteni. Fogtam a kezét, hogy szorítsa, ahogy tudja nem számít. Majd veszek másikat. :-)
 
Megjött az orvos és mondta, hogy úgy hallja Gabriella nagyon ügyesen nyom… csak nem akkor, amikor kellene! Sajnos ödémás lett a méhszáj, ez pedig nem jó. Többször megvizsgálta a doktor és azt mondta, ez így nem fog menni. 5 fájás után azonnal át kell fordulni a másik oldalra! Persze ezt is azért, mert a gyerek már most hasonlított az anyjára… elaludt… De, értettem főnök! Gabriella akkor is fordult, ha nem akarta, mert toltam. Ha a doki mondja, akkor azt úgy kell csinálni! Kész. Pont.
 
Folyt. köv.
 
Péter
 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr392827696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.