Bbridget folytatja – a nagy sikerű első rész után – a terhesség alatt ajánlott vitaminok ismertetését.

Fontos megemlíteni az A-, E-, D-vitamint is. Az, amelyekről eddig beszéltem, és amiket most felsoroltam, mind nagyon fontosak a szervezetünk egészséges működéséhez. De ez utóbbi pár vitamin ”pótlása” nem feltétlenül szükséges a terhesség tartama alatt és változatos étrenddel a szükséges, megfelelő mennyiséget be tudjuk vinni, így inkább kiemelnék még egy-két dolgot, amire viszont figyelnünk kell. Ilyen például a Kálcium. Rá nem is azért kell figyelnünk, mert a babának nagy szüksége van rá (egyébként tényleg nagy szüksége van rá), hanem azért mert ez a kis drága csöppség konkrétan a mi szervezetünktől vonja el, vagyis közvetlenül a csontjainkból ”szívja” ki a neki szükséges kálcium mennyiséget. Ezért van az, hogy sok kismamának nagyon sokat romlik a fogainak az állapota a terhesség ideje alatt. Ha nem akarjuk ”szintetikus” úton pótolni a kálciumot, akkor sok tejterméket kell enni, bár azt hiszem, hogy napi egy Calcium Sandoz pezsgőtabletta sosem árt a terhesség ideje alatt.
 
Magnézium. A terhes-vitaminokban általában nincs benne, ezért a terhesség ideje alatt ezektől függetlenül pótolni szükséges. És hogy miért van rá szükségünk? Ez inkább nekünk, terhes nőknek fontos, ugyanis a magnézium fontos izomlazító, vagyis a túl korai méhösszehúzódások ellen tudunk tenni vele. Viszont éppen ezen tulajdonsága miatt SZIGORÚAN csakis orvos tudtával és felügyeletével szedhető (!!!) hiszen a szülésnél komoly problémákat okozhat.
 
És van itt még egyvalami, amit muszáj megemlítenem, mert hiánya még az eddig említetteknél is nagyon bajt okozhat, ez pedig nem más, mint a jód. A jód felel a pajzsmirigy-hormonok megfelelő működéséért. A jódot a pajzsmirigy tárolja és mindig csak annyit szabadít fel, amennyire szüksége van. A jódhiányt a pajzsmirigy fokozott működéssel próbálja kompenzálni, mely a pajzsmirigy megnagyobbodásához és persze egyúttal számos súlyos betegséghez vezethet (pl.: akár a vetéléshez is). Ami a mi szempontunkból lényeges, hogy bármennyire is hihetetlen, de a csöppségek pajzsmirigye a terhességünk 3. hónapjára már teljesen kifejlődik és HORMONT TERMEL, ehhez pedig jódra van szüksége. Innentől fogva úgy érzem megint felesleges sorolnom, hogy mennyi kárt okozunk magzatunknak, ha nincs elég jódtartalékunk. Túladagolni nem tudjuk, mert a szervezetünk annyira okos, ügyes, hogy csak a számára szükséges mennyiséget veszi fel, a többi pedig maradéktalanul kiürül. A jó hír, hogy a jódozott só használatával a hiányállapot megelőzhető, a rossz hír, hogy a jódozott só tisztességes pofont adhat a vérnyomásunknak. Hát ennyit a vitaminokról.
 
Most nézzük egy-két érdekességet a piacon kapható, általam itt oly sokszor említett terhes-vitaminokról. Természetesen rengeteg készítmény kapható a patikákban, bioboltokban, de mindössze 3, az orvosok által is ajánlott készítmény van forgalomban. Ez az Elevit, a Centrum Materna, és a Béres Gravida. Ami mindegyikre jellemző, hogy rengeteg vas, folsav és Kálcium van bennük. Amiben különböznek, hogy a Centrum Materna-ban kétszer annyi B-vitamin komplex van, mint a másik kettőben. A terhes-vitaminok szedésénél rengeteg kismama panaszkodik emésztőszervi problémákra, mint például gyomortáji fájdalmak, hascsikarás, vagy éppen székrekedés, alhasi diszkomfort érzése.
 
A terhes-vitaminok szedésekor figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy általában magas B-vitamin tartalmúak, illetve C-vitamint tartalmaznak. Ez a két kis mumus tehető felelőssé a fent említett problémákért, ugyanis emelt dózisban mindkettő kikezdi gyomrot. De ha az egyik készítmény nem vált be, érdemes kipróbálni a másik fajtát.
 
Azt az aranyszabályt viszont fontos betartani, hogy ezeket a készítményeket még csak véletlenül se vegyük be éhgyomorra, mert a WC, mosdó, vagy szemeteskuka (mikor melyiket éri el előbb az ember) és mi maguk is látni fogjuk a következményét, ráadásul emiatt a közérzetünket is rendesen tönkrevágjuk, míg kicsit helyre nem rázódik a gyomrunk.
 
Úgy gondolom azt még fontos tudnunk, hogy tudományos kísérletet csak az Elevittel kapcsolatban végeztek. Több éves, engedélyezett és terhes nőkön végzett (legfőképpen Amerikában) kutatásról beszélünk. Ezeknek a kutatásoknak az eredményeképpen 92 %-kal valóban csökkent a nyílt gerinccel, agyhiánnyal esetleg agykárosodással született gyermekek száma. De fontos tudni, hogy az Elevit nem tartalmaz jódot!! És a korábban említettek miatt erről feltétlenül gondoskodni kell. Hogy ez milyen úton-módon kerüljön a szervezetünkbe, kérdezzük meg orvosunkat, mert a fent jelzett okok (magasvérnyomás) miatt a jódozott só nem a legjobb megoldás és lehet a doki tud megfelelőbbet, elfogadhatóbbat mondani. Mielőtt megvásároljuk a terhesvitaminokat érdemes megnézni az összetételüket. Nem azt, ahol magyarul fel van sorolva, hogy mi van bennük, hanem az összetétel/ingredients felirat mögötti tartalmat. Törvény szabályozza, hogy abban a ”rovatban” nem hazudhatnak. Itt le tudjuk csekkolni, hogy valóban benne vannak-e az adott vitaminok, amiket a csomagoláson említenek. Ehhez némi segítséget adok abban, hogy leírom a vitaminok ”provitaminjait”, mert általában ezen a néven szerepelnek a felsorolásban.
 
A-vitamin: ß-karotin
B1-vitamin: thiamin
B2-vitamin: riboflavin
B3-vitamin: niacin
B5-vitamin: pantotén sav, vagy pantoten acid
B6-vitamin: pyridoxin
B12-vitamin: cobalamin, vagy ciano-cobalamin
C-vitamin: aszkorbinsav, vagy ascorbin acid
D-vitamin: kalciferol
E-vitamin: tokoferol
H-vitamin: biotin
 
Bbridget
 

Folyt. köv

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr982799485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.