Borstörő 2011.03.31. 09:08

Lelki köldökzsinór

Lamia ma a kapcsolatanalízisről osztja meg tapasztalatait velünk.

 

Először az egyik barátnőmtől még pocakosan hallottam a baba-mama kapcsolatanalízisről. Rögtön megvettem a Lelki köldökzsinór című könyvet, és mélyen belevetettem magamat.

E módszer segít a mama számára felvenni és elmélyíteni a kapcsolatot a pocakjában növekvő babájával. Ily módon segíti lélektanilag felkészíteni a babát a szülésre, születésre. E terápiával megelőzhetőek a koraszülések, szülési komplikációk, és a szülések is könnyebbek lesznek. Továbbá a terápiában részt vevő babák az átlagnál érzelmileg kiegyensúlyozottabbak, erősebb kötődésűek lesznek, gyorsabb az értelmi fejlődésük és jobb a figyelemkoncentrációjuk.

 

Mivel ez nagyon jól hangzik, és én elég nyitott vagyok az ilyen dolgokra, arra gondoltam, felhívom az egyik szerzőt, Raffai Jenőt, akiről tudtam, hogy személyesen is tart kapcsolatanalízist kismamáknak. A 28. hét környékén el is mentem hozzá. Az első alkalom egy hosszabb beszélgetésből állt, melyből – mint a könyvből már előzőleg megtudtam – az analitikus feltérképezi a kismama személyiségét, kapcsolati rendszerét, viszonyát a szüleihez és a babához.

 

A következő alkalomnál becsukott szemmel, elengedett állapotban kellett feküdnöm egy díványon. A kezdő kapcsolat kialakításában Raffai Jenő segített, aki végig mögöttem ült. Először kicsit furcsa és egyben vicces volt arra koncentrálni, hogy akkor én most felveszem a kapcsolatot a pocakomban ücsörgő babával, és nekiállunk beszélgetni. De ahogy egyre többször kerítettünk alkalmat az ilyen terápiákra, annál közelibbnek éreztem a kapcsolatot. Mivel már korábban próbálkoztam a meditációval, nem volt nehéz számomra elengedni magamat. Már az első alkalomnál a pici hatalmas rugdosásba kezdett, és úgy éreztem, hogy magasra felkúszott a szívem felé, és jelezni akart nekem, hogy „itt vagyok anya”. Minden egyes kapcsolatanalízisnél éreztem a gyors rugdosást, a baba óriási aktivitását. Sokszor valóban olyan volt, mintha mellette feküdnék a méhemben, és simogatnám őt a belső – mentális – kezemmel. Egy ilyen alkalomnál láttam a pici kis arcát, amit sosem fogok elfelejteni. És mondanom sem kell, hogy ugyanez az arc nézett vissza rám, mikor először megpillantottam a születése napján.

 

Otthon is sokszor próbáltam a kapcsolatfelvételt, de valahogy Raffai Úr „rendelőjében” ez mindig gyorsabban és mélyebben sikerült. Egyik alkalommal például olyan érzésem volt, mintha az egész testem süllyedne bele a díványba nagyon-nagyon mélyre, ez után pedig elkezdett pörögni velem a világ. Mintha a bal kezemet a jobb lábam helyére rakták volna, teljesen kicsavarodtam, úgy éreztem, pörgök a saját tengelyem körül, a fejem pedig le akart csavarodni a nyakamról. Hihetetlen érzés volt. A terápia befejeztével – minden esetben tartottam élménybeszámolót Raffai Úrnak – elmeséltem ezeket a tapasztalatokat. Mosolyogva nézett rám Raffai Úr, és közölte, hogy én bizony most újraéltem a saját születésemet. Nagyra nyílt szemekkel néztem rá, és szóhoz sem jutottam. Ez nálam amúgy visszatérő momentum volt a terápiák során, sokszor végigéltem még.

 

A 36. héttől egy speciális folyamat vette kezdetét. Egy előre kidolgozott forgatókönyv alapján, egy előre megírt szöveg formájában folytak a terápiák. Ezek segítik a leválást, a lehető legalaposabb módon készítik fel mindkét felet a szülésre-születésre. Gyakorlatilag elmeséltem a kislányomnak, hogy mi fog történni a szülés közben, mi és kik fogják idekint várni.

 

Az utolsó néhány órát már otthon a férjem segítségével kellett megejteni. A legfelemelőbb, leghitetlenebb élményem is ezen órák egyike alatt esett meg velem. A szülésre próbáltuk felkészíteni a kislányunkat, és olyan mértékben sikerült felvenni a kapcsolatot vele, hogy szinte hallottam, hogy mit akarnak nekem „mondani”. Ha nem éltem volna meg mindezt, akkor most valószínűleg jót mulatnék (én is) ezen az íráson. Nem hallottam semmilyen hangot, de a baba belső hangjával beszélt hozzám. Éreztem, hogy megnyugtat, és azt mondja: „Ne aggódj anya, minden rendben lesz!”. A „beszélgetésünk” végén, mikor a férjem érdeklődött, hogyan sikerült, én olyan sírásban törtem ki a meghatottságtól – ami persze terheseknél amúgy sem ritka eset – hogy tíz percig megszólalni nem tudtam. (Itt azért megjegyzem még, hogy a második kislányom is még a pocakomban választotta ki a lehetséges opciók közül a saját nevét. :-))

 

Aztán pár hét múlva elérkezett az idő, a kiírt napon kopogtatott az ajtón a kislányom, hogy most már úgy gondolja, idekint tágasabb. A szülés komplikációmentes, és viszonylag könnyű volt – ahogy vártam. Amikor kibújt az én napsugaram, egy apró sírással jelezte, hogy megérkezett, majd úgy nézett körbe, és olyan tekintettel kémlelte a körülette lévő világot, mintha csak azt üzenné: „Igazad volt anya, tényleg úgy néz ki minden, mint ahogyan mesélted.”

 

A most már négy éves lányomra pedig mindaz igaz, ami a baba-mama kapcsolatanalízisben részt vevő gyerekekre: érzelmileg kiegyensúlyozott, mély kötődésű, gyorsan tanul, határozott, céltudatos. Egy igazi vezéregyéniség.

 

Lamia6

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr662787387

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pszichológus válaszol: Másfél éves kisfiam az ágyunkban alszik velünk 2011.04.02. 09:57:35

 Kedves Karolina!Én is szülőként kérdezem önt! Másfél éves kisfiam az ágyunkban alszik velem és a férjemmel. Nekünk (mindhármunknak) így jó. De szüleim és férjem szülei rendszeresen megjegyzéseket tesznek, kifejezik rosszallásukat. Ez amiatt is vi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Figyel Castro 2011.04.01. 11:31:07

erre szoktam mondani, hogy úristen.

Figyel Castro 2011.04.01. 11:35:57

@Borstörő: bővebben: ezt a maszlagot...

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2011.04.01. 11:42:05

@Figyel Castro: Kipróbáltad már? Van róla tapasztalatod? :-)

Lamia6 2011.04.01. 12:18:22

@Figyel Castro: Ez most már engem is érdekelne, hogy mi is a gondod a cikkel? Fejtsd ki lécci!!!