Vidéken nőttem fel, egy – gyerekszemmel – óriási kertben, mesebeli nagymamával, sütiszagú délutánokkal. A szüleim folyamatosan dolgoztak, így aztán öcsémmel eléggé szabadjára voltunk engedve, ami a legtöbbször őrült kergetőzésekbe torkollott, amiben nagyi – kezében a szőlőfavesszővel – volt vadász… Ahogy Anyósom mondaná egészséges gyerekek voltunk, na!

 
A nagyiék háza a falu határban van; egy rövidke bekötőút vezet a házhoz. A kapujuk csak a 90-es évek végén lett, addig mi szabadon ki-be járhattunk. A kapunak kinevezett bejáratnál mindig egy óriási kupac sóder volt, mert a papa kőművesként dolgozott. Az öcsémmel imádtunk a kavicsokkal játszani. Egy alkalommal, azaz okos ötletünk támadt, hogy megdobáljuk kövekkel az autókat, amelyik talál az pontot ér! Természetesen az autósok ezt nem igazán díjazták, nagy dudálásokkal próbáltak jelezni nemtetszésüket. Namármost ez egy 5-6 éves gyereket nagyon nem érdekel, pláne kettőt…. A nagyi ebből annyit látott a konyhaablakból, hogy valamiért minden arra járó autó dudál eszetlenül. Gondolta, megnézni a büdös kölköket, hogy bizonyosságot szerezzen, nem mi okozzuk a hangoskodást… Útközben – biztos, ami biztos alapon – felkapta azt a bizonyos szőlőfavesszőt… Hát szóval 100-on asszem csúcsot javítottunk, de a nagyi is! :-) A kertkört igen sokszor megtettük a tesómmal, és higgyétek el, nem egy zsebkendőnyi területről beszélünk. Persze sajnálni nem kell, mert minden alkalommal volt ok a futásra… jó gyerekek voltunk nem vitás!
 
A nagyit egyébként rá lehetett venni minden marhaságra, még egyébként ma is… :-D Egyik karácsonyra kaptunk egy műanyag kissátrat, illetve ilyen házikó-félét. Ennek előzménye az volt, hogy az azt megelőző nyáron a nagyi féltve őrzött rongyszőnyegeiből bunkert építettünk a homokozóban. A család gyakorlatilag sokkot kapott… mi pedig újfent futottunk.
Szóval alig vártuk, hogy nyár legyen, hogy végre kint aludhassunk a szabadban, a kisházikóban, amiből aztán soha nem lett semmi, mert beszariak voltunk… és mindig győzött a nagyi unszolása! Meg a beígért sütitenger.
 
Abban az időben ment a tévében a Sógun című sorozat. Állatira tetszett, hogy mindenki szakét ivott kis tálkákból.  Én, mint értelmi szerző – amúgy ez mindig így volt, mármint, hogy én kigondoltam a hülyeséget, az öcsém meg vakon követett – kitaláltam, hogy a narancsszörpi lesz a szaké, a nagybátyánk szétszedhető golflabdái pedig a poharak. A nagyinak be kellett másznia a törpékre tervezett kisházikóba, hogy felszolgálja nekünk a szakét, mert ugye a filmben is így volt. Tudni kell, hogy a nagyinak tipikus nagyi-testalkata van, a megfelelő helyeken kipárnázva, alacsonyra kalibrálva. 30 fok meleg tűző napon, a nagyin a 70-es évek nylon-csodája az otthonka néven futó extrán izzasztó rettenet. A haja a feje tetejére feltűzve, ahogy a hivatkozott filmben. Négykézlábra ereszkedés, fenékkel a bejárati ajtó felé. A sárga kis kuckóban két véresen komoly óvodás, akik törökülésben – felnőtteket megszégyenítő komolysággal – fogadják a nedűt, majd aztán az ebédet. El tudjátok képzelni a jelenetet? A papa csapkodta a térdét úgy röhögött! :-) Szóval a nagyi ilyenekben is benne volt.
 
Persze voltak még megúsztatott kiscsibék, akik nem úszták meg… A papa féltve őrzött damasztzsebkendőjében cseresznyegyűjtés (hát mást nem találtunk hirtelen). Átrendezett veteményes… izé túl sokan voltak a répák, ritkítani kellett…
 
Aztán mikor elkészült a házunk, már nem voltunk annyira szabadjára engedve, igaz ott is volt kert, de nem akkora, és hát sokáig szoktuk az új környezetet, majd megszületett a húgom….
Onnantól kezdve mi voltunk a három haramia. Természetesen itt sikerült némi irtást végezni a kertben, továbbá egy hörcsög is öngyilkos lett miattunk: leugrott az emeletről. A kutyákat rendszeresen elvesztettük, még szerencse, hogy visszataláltak.
 
A környék összes gyerekével sikerült nagyon hamar barátságot kötni. Háborúsdit játszottunk, kövekkel… Az egy emlékezetes nap volt… mivel a környék összes szülője elég hamar összeszaladt… Szerencsére kisebb sérülésekkel mindenki megúszta, mi meg több évre való szobafogsággal.
 
Azóta kicsit felnőttünk, de azért most is kaphatóak vagyunk némi csínytevésre… csak már másképp! :-)
 
Nektek milyen élményeitek vannak?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr792758541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.