3 hete kezdődött… a lábam, a bal, fogta magát és elromlott. Nem kicsit, nagyon. Pontosabban a lábfejem felső része egyszerűen nekiállt fájni, de olyannyira hogy behajlítani alig tudom. Mikor aztán egyik nap a duplájára dagadt az Istenadta, eltotyogtam a házimókushoz. Diagnózis:…

Borstörő 2014.08.01. 12:24

I. Adatlap - új

A letölthető dokumentumoknál ez az új adatlap-minta megtalálható!  

Igen, kb. így csodálkozom magamra mindennap, főleg mikor a tükörből integet vissza a dudorom egy kerekedő fejjel :-D Ennyi év várakozás után, szinte alig merem elhinni, hogy ez mind én vagyok, egy kis albérlővel társítva. Ma szóljon arról a poszt, hogy hogyan élem meg,…

Mindig is tudtam, hogy a gyerekek csápjai nagyon érzékenyek, de hogy ennyire?! Az anyjuk hasában növekvő ártatlan kisfiú nagyon megviseli a lányaimat, azt hiszem.  Pedig ugye azt gondolná az ember, hogy az ikrek így is úgy is hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a figyelem nem mindig…

Alapvetően nagyon szépen haladunk és semmi, de semmi okom panaszra.   A férjemmel még tavasszal megbeszéltük, hogy egyelőre ne akarjunk új gyereket, inkább szoktassuk be a lányokat bölcsibe, én pedig menjek vissza dolgozni. Az, hogy a régi munkahelyemre menjek, nagyjából fel…

süti beállítások módosítása