Régen írtam, lusta vagyok. Mire géphez kerülnék, már fontosabbá válik 1-2 óra szunya. Tudom, tudom ne panaszkodjak :-D Pedig olyan jól kezdtek alakulni az éjszakák. Leraktuk 8-9 körül és kelt hajnal 3-4 magasságában. Ugye, ugye? Már szinte kipihentem magam. Ennek böjtjeként…

A kis gombóc a torkomból, ami a 13. hét óta ott csücsül bent, mostanra kezd oszladozni. Megmondom őszintén nem tett jót a kis harmatos lelkivilágomnak az általam olvasgatott "Így vesztettem el a  babám a 14., 17.,  20. héten" tartalmú blogbejegyzések.. A gyerek viszont…

31. hétÚj év, új élet :-D Idén megszületik a fiam! El sem hiszem! Lassan a finisbe érek, de úgy érzem, hogy még csak most estem teherbe. Repülnek a napok, semmi sincs kész, semmit se csináltam meg, amit szerettem volna, úszik a lakás. Nincs gyerekszoba (minek, hisz velünk fog…

Ismét újabb – némileg vicces – törvénytervezettel rukkolt elő kormányunk, miszerint törvényben rögzítenék, hogy a gyereknek márpedig szót kell fogadnia szüleinek (miért enélkül nem fogadtak szót?) illetve, hogy a szülő – saját igényeit háttérbe helyezve…

16. hétTöbben kérdezték, hogy miért írok néha 2 hetente? A válasz nagyon egyszerű: mert nem történik velem semmi :-) De komolyan. Élem az életem, dolgozom, már nem járok bulizni, a gyerek nem mozog, néha olyan, mintha nem is lennék pohos. És már nincsenek óriás kaja partik…