tana-cskezdo-szuloknek.jpgPontosan erről lesz szó: tanácsok. Jó sok, a nagyrésze kéretlen és használhatatlan. A legtöbbször arra jók, hogy jól összerúgjuk a port a Zurammal... Mert ugye mindenki jobban tud nálunk mindent, és feltétlen közlési kényszere van, mert szerinte az csak úgy jó, és milyen rohadtul meg fogjuk szívni ha nem úgy csináljuk ahogy ő! Elegem van.

Még a terhességem idején, leginkább attól paráztam, hogy hogyan fogom bírni az idős nénik kérdéseit az utcán, illetve okos megjegyzéseit. Jelentem tök jó vagyok, még nem küldtem el senkit a fenébe, pedig azért volt néhány próbálkozás (full rózsaszínbe a gyerek, már szinte puncstortának el lehet adni... Kisfiú?? ÁÁÁÁÁ De a legjobban a múltkori vevőjelölt férfitagja tetszett... A gyermek szobája szívecskés tapétás az egyik oldalon, a másik oldalon ott virít a neve habszivacsból. Eltelik vagy 20 perc laza prüntyögéssel, mire megkérdezi, hogy is hívják a gyermeket? Mondom a nevét. Mire ő: ezek szerint lány (piros naciban, és pöttyös felsőben volt) És a prímet a saját anyám vitte, aki alapvetően látott közelről gyereket, hármat is, sőt a unokája is van még egy. Szóval ő tette fel az év kérdését: és beszél már!?? Mondom anyu vazzeg, hát még csak 6 hónapos lesz! Jaaaaj, dehát annyit foglalkozol vele, azért kérdem. Jaaaa, hát úgy! Hogy a viharba ne beszélne, sőt már két hónapja szobatiszta, és jövőhéten íratjuk be az egyetemre! :-D

Tanácsok. Komolyan kész vagyok tőlük! Én elhiszem, hogy totál kezdő szöcskének nézünk ki - miért, valaki úgy születik hogy egyből tudja, hogy kell csecsemőt gondozni? - de azért mielőtt tanácsot adnátok gondoljátok végig, hogy ő a mi gyerekünk, ami nektek bevált nekünk nem biztos hogy be fog. Konklúzió: lehet hogy egy problémára több megoldás létezik!?? :-D

Itt van néhány gyöngyszem, de előre bocsátom, nem bántásképpen, csak higgyétek el, hogy napi szinten kapni az ívet eléggé fárasztó, mindamellett hogy sokszor röhögünk rajta, de ahogy fenti képlet is mutatja, van amin simán összebalhézunk. 

Görbetükör avagy pro és kontra: Még mindig csak anyatejet kap? Huh hát az nem jó, adjatok neki teát, édesköményest, hogy ne fájjon a hasa... Adtatok már neki vizet, pedig amíg lehet csak szent anyatejet kapjon, mert az a legjobb neki. Micsoda? Nem hízik?? Azonnal meg kell kezdeni a hozzátáplálást, biztos nem elég tápláló a tejed, biztos nem eszel eleget... Most hogy elnézlek, elég vékony is vagy, tutira nem eszel kellő szénhidrátot. Huh, kicsit kancsal a gyerek, nem kéne szemészhez elvinni? Jaj, ne foglalkozz vele, minden baba kicsit kancsal, majd kinövi! Már 7-kor fürdetitek? Nincs az nagyon korán? És tényleg el is alszik 8-kor? Majd meglátjátok hogy ez így nem jó, hamar fel fog kelni. ÓÓÓ hát a mi időnkben félhétkor volt a fürdetés, és 7-re már aludtak a babák. Kicsit későn van az a 8 óra... Hajnalban magad mellé veszed? Hát az nagyon nemjó! Megszokja, és már le sem akar feküdni egyedül! Micsoda?? Hogy a saját szobájában a saját kiságyában alszik el! Hát nem fog kötődni! Ezt nagyon elrontottátok! Nem hagyjátok sírni?? Pedig kell néha, erősödjön a tüdeje! Naponta csak egyszer fertőtlenítesz? Meglásd, minden betegséget el fog kapni, neki még gyenge az immunrendszere. Ja, hogy még beteg sem volt, majd lesz. Hogy-hogy nem vasalod a gyerek ruháit? Normális vagy? Azzal is fertőtlenítesz! Baj lesz ebből! Cumit adsz neki! Enyje, majd milyen nehéz lesz leszoktatni. Ja, hogy hogy vagyok az ujjszopással, köszi én már leszoktam, de a cumiról még nehezebb, hidd el :-D :-D :-D

Folytathatnám a sort a végtelenségig, de remélem értitek, hogy miért akadok ki! Egyszer és mindenkorra: van néhány ember/nő/anya akik több szaros pelenkát láttak mint én, van elegendő tapasztalatuk, leleményességük, hogy egy-egy problémára megfelelő választ adjanak nekem ha ÉN kérdezek. Sosem próbálnak meggyőzni arról, hogy ez csak így, vagy csak úgy jó. Elmondják, én meghallgatom, és beültetem úgy ahogy az nekem és a kislányomnak is megfelelő. Kápisi?

Tájékoztatom a nagyérdeműt, hogy soha nem volt hasfájós a gyerek, kap baba vizet és még él, igaz nem hízik mostanság, de 1., lehet alkati kérdés is, 2., ezt majd a megfelelő szakemberrel megvitatom. El fogjuk vinni szemészhez, mert hogy kötelező is. 7-kor fürdetünk, mert így szokta meg, és nem bír tovább nagyon fent lenni. Továbbra is összebújok vele hajnalba, egyrészt nekem is szükségem van az alvásra, akármilyen furcsa is, továbbá Apának is szüksége van az alvásra, akármilyen furcsa is. Persze hagyhatom üvölteni is, hogy aztán ne csak mi ne aludjunk, hanem az egész háztömb se. Jaj tudom, ekkor erősödne a tüdeje! Vágom már, én balga, tudtam hogy elrontom valahol :-)

Borstörő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr607511062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása