2012. november 10.

barizsfoto.jpgMég mindig betegen, most már ez komoly. Asszem elkezdem a felírt antibiót (Sumamed) szedni, éjjelre már vettem be köhögés csillapítót (Sinecod). Nondjuk lázam nincsen csak köhögök, meg fáj a torkom, ami nem múlik már egy hete. Közben köptetőnek tolom a Thymit, kétóránként két evőkanállal. Timi is kezd javulni, Ákos sem olyan nagyon taknyos már, csak én vagyok dögrováson. Viszont még mindig nem engedem bölcsibe Timit, amíg nem teljesen okés, szóval a jövőhét is érdekes lesz.

2012. november 15.

Szóval, annyira dögrováson vagyok, hogy tegnap már ACC-t kezdtem szedni, mert hiába az antibigyó ha nincs, ami kipucolja a szutykot a tüdőmből. Így napi 8x100 milis acc-t tolok, plusz az antibiót. Ezért a csapba fejek, Ákos meg tápozik. Mák, hogy megeszi! Három napig kell ezt így csinálni, remélem nem csökken le a tej a fejés miatt annyira, hogy ne tudjam visszahozni. Szóval azt csinálom, hogy amíg a gyerek tolja a tápot a cumisüvegből, addig ülök mellette és fejek, mikor mennyi sikerül. Mondjuk ez hajnalban nagyon érdekes volt, de találékony vagyok: a gyerek egy U alakú párnán feküdt,egy összehajtogatott textilpelussal támasztottam a cumisüveget és közben fejtem. Timi az apja mellett aludt, mert rémet álmodott, így a mienk volt a gyerekszoba. Csak az a szopás, hogy a gyereknek már nem fájt a hasa a tejtől,ellenben a táptól alig bír szarni tehát hajnalban még szaratni is meg kellett! :)
Majd értekezek a dokinővel mit lehet csinálni ezzel a szélcsövön kívül. Gyanítom semmit.

2012. november 19.

Napi faszkivan: visszaestem, lázas vagyok, fáj a torkom és taknyolok. Éljen. Ezek szerint ember nem a mi bacinktól betegedett meg hanem hozott haza újat. Zsír. Ja és gyanús, hogy Timi is. "Bontam már, hogy a betegség bongyon le? "Vettem be Algopyrint, akartam Fenistilt, de nem lehet szoptatósan még egyszer meg nem állok le vele, mert csak mostanra állt vissza a gyerek emésztése/perisztaltikája (már kétszer is önállóan fosta nyakig magát, ez JF:) Szóval a torokfájást, lázat megoldom, de hogy fogok én dugult orral aludni? Próbáltam orrmosást, orrsprét, salvusvizes inhalálást, nem vált be egyik se. Kérek egy bagyaedergiát!!! !Lécci csak kölcsönbe!

2012. november 21.

Ja és gyógyulok! :) Torok még kicsit fáj, de már nem folyik a taknyom a cipőmbe, szóval talán megmaradok. A kicsi teljesen okés, néha szélcsövezni kell, hogy tudjon produkálni, de összességében eszik alszik nézeget, néha sír egy sort, csak a miheztartás végett.Ma voltunk a piacon kétgyermekes felvonulást rendeztem babakocsival, kismotorral ahogyan az kell.:) Nem volt gáz, csak Timi unta meg a motorozást és miután háromszor szóltam neki, hogy ne fetrengjen a motor kormányán gyönyörűen kivitelezett pofáraesést hajtott végre.:) Igen, röhögtem, mert olyan pancserul esett, hogy hihetetlen, mondjuk aki a saját lábában álló helyzetben képes hanyatt! esni.....Fog nem csorbult, száj nem szakadt szóval holnap mehet bölcsibe fotózásra. Már csak valami szerkót kéne előbányásznom hozzá! De basszus ahhoz képest, hogy mosógépem minden nap megy telitömve (a kicsi nem annyira szarógép inkább szanaszéjjel pisilek mindent típus, antennázik a drágám:) néha alig tudok valami normálisat rájuk adni.S zóval szerintem ájronvumen vagyok:)

2012. november 26.

Timit elvitte az apja a bölcsibe! Genyó vagyok,ha hangosan örülök?Ott aztán jól eljátszik majd,remélem nem szed össze valami újabb kórságot még köhög egy kicsit, de ugye ez alap a bölcsiseknél télen (legalább is itt). Ákos a kiságyban a rácsvédőben gyönyörködik, közben csorog a nyála, ééédespofa:)

2012. november 27.

Képzeljétek! A férjem titokban addig ment, amíg nem talált egy faszit, aki elővarázsolta a régi, tönkrement vinyónkról az összes képet Timiről, meg az esküvőről, meg ami még volt rajta!!!! Úgy meghatódtam ettől! Igaz sok pénz volt, de minden forintot megért! Aztán csak néztük a képeket meg a videókat:)

Ákos megkapta a kéthós oltását, napra pontosan két hónaposan.:) Kicsit sírt, de azért egy hős volt. Aztán megmérték: 58 cm és 4450 gramm. Nem hízott valami sokat, de a dokinő szerint aggódni nem kell, ha következő hónapban is keveset szed magára elkezdünk tejpéppel kvázi az anyatej mellé hozzátáplálni. Fáj a bimbóm:(Pár napig behisztizett a bimbóvédőtől és csak úgy alanatúr szopott. Mostanra kénytelen volt visszaszokni, mert széjjeltépte őket, hát nem fain, de kenegetem az Aventes kenőccsel.

2012. november 29.

Timinek arcüreggyulája van. Annyira jó. Két napot volt bölcsibe és felülfertőződött. Idén már nem engedem, hogy menjen, mert nem hiányzik hogy az ünnepeket betegséggel küszködve töltsük. Plusz Ákos is taknyos megint, igaz még nem olyan vészesen, mint a múltkor, de akkor is. Várom a tavaszt,a jó időt. Szóval mondhatom, hogy elegem van az egész mizériából. De legalább az éjjel nem volt olyan vészes, mint a tegnapi, csak háromszor keltem én a két gyerekhez, plusz az apjuk egyszer Timihez, de olyan mélyen aludtam, hogy nem hallottam, csak reggel mesélték. Timi ma egész nap szerelmi vallomásokkal üldöz:)
-  Sejetjek anya.
-  Naaadon sejetjek veledet (téged, csak keveri a névmásokat:) anya.
- Sejetem anyát, tuttaaaad? :) :) :D Tegnap nagyon elesett volt, mindenen nyígott, vinnyogott,sírt. Aztán belázasodott (38,4), majd magától lement neki(37,9), végül éjjelre kapott egy adag Nurofent. Megy az orrszívás, antibiós orrcsepp,arcmelegítés meleg sóval (ilyenkor az infra lázat gerjeszthet így azzal nem lehet), kimenni nem lehet. Anyós jön, hogy receptért, patikába, boltba stb. el tudjak menni.
Ezek vannak, ember tegnap is kitett magáért, nagyon sokat Timizett, és a kaját is ő csinálta.I gaz mosogatni már nekem kellett:)

2012. november 29.

Bréking!megérkezett Timi karácsonyi ajándéka! Két lego lett végül: az egyik az 5508-as számú dobozos, amiben egy rahedli legókocka van, mindenfélét lehet belőle építeni, a másik számát nem tudom, de kukásautót lehet belőle építeni, az mondjuk a szülinapjára lesz, ami januárban van, de így egy fuvarral kihozták és nem kellett szállítást fizetni mert 15000-ren felül volt .Közben kiderült, hogy Lóri licitált a vaterán egy másik ilyen dobozos legóra és azt is megnyerte, szóval idén legóban fogunk fürdeni.:))) Már csak azt remélem, hogy Timinek bejön, ha nem akkor kivárunk, mert egyszer csak rákap, én szerintem minden gyereknek van egy legóimádó korszaka.

2012. december 5.

Alig merem leírni, de úgy néz ki, ha minden igaz, talán kifelé lábalunk a betegségből. Éppen ideje, mert már lassan másfél hónapja benne vagyunk így családilag a szarban.Tegnapra még a gép is vírusos lett(gyanakszom Ákosra, tuti tőle szedte be:)
De hogy jót is írjak: gyerekek szépek (ofkorsz) okosak és cukik. Mindkettő. Van, hogy egyszerre, van hogy felváltva, van,hogy egyszerre hülyülnek meg és ketten két felé ordítanak. A fürdetés erre nagyon jó időpont. Addigra mind eléggé elfárad. Ma Timi "suhanyzsás" közben felvette a denevérstájlt és végig vinnyogott, hattttalmas krokodilkönnyekkel a szemeiben és azt rítta: Apát akajom, apa suhanyozstasson, hívd fej azs édes hüpp apppámahahahat. Közben az öccse nappaliból vokálozott hozzá (óáááááá )semmi extra csak éhen akart pusztulni szokás szerint. Egyébként már nagyon macsósan kinyomja magát hason ötpercig, tízig és már nem is inbolygatja fejét hanem inkább nyálat folyat, vagy telibukja az odakészített pelust, de általában inkább ezt akkor csinálja ha nincs ott semmi (nesze neked SZent ÁÁÁgy:), majd szépen akkurátusan beletörölgeti a fejét. Ha minden jól megy kivárja az estét, ha nem akkor délelőttől savanyútejszagú fejjel van, mert a szar, trehány anyja nem mosdatja meg (na jó ma megmostam mert csak kilenc óra volt). Valamint tud még: hangosan röhögni! Ezt akkor csinálja ha olyanokat mondok neki, hogyaszondja: ham-ham-ham és közben kicsit rázogatom a seggét. Na ez igazán "supeeej" és nem kíván sok ikut tehát még nekem is megy (nincs mire fogni, mert alszom, simán lementem amőbába mióta szültem:))
Viszont egy valami zavar. Mégpedig a hájam. Ne mondjátok, hogy de még csak most szültél, mert tudom (sőt én is ezt mondtam Tökinek, mikor ennyi idős volt Tam és kiborult, hogy szerinte dagi, ami nem volt), de plusz( nagylevegő) tíz kiló van rajtam. Sok. Fájdalmaim vannak tőle térdben, derékban és agyban. Arról ábrándozom, hogy hipp-hopp lekerül és csittifitti leszek, aki nem szarja össze magát ha a másodikra fel kell mászni vagy szexel egy kiadósat.Hja,álom,álom....

Békapofa

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr414996118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tökkel 2013.01.03. 15:28:50

na jó, ezen én most szarrá röhögtem magam :D

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2013.01.03. 15:30:14

Hát nem véletlenül forszírozom én ezt a nőt hogy írjon :-D

pity pang 2013.01.08. 10:24:46

Hogy stilusos legyek: ez kurva jo volt! :)
süti beállítások módosítása