2012.12.28. 17:20
21. hét- Készülődés
Ez a hét a készülődés jegyében telt. Kedd óta gyakorlatilag itthon töltöttem a napjaimat, és meg kell mondjam, borzasztóan élveztem. A stressz- szintem kb. a századára csökkent, mindezt úgy, hogy közben azért itthonról is dolgoztam rendesen. De maga a tény, hogy akármikor lepihenhetek, hogy nem kell bemennem és egy kényelmetlen széken ülnöm, rengeteget dobott a hangulatomon.
A hét első igazán nagy eseménye az volt, hogy elmentünk a Hobbitra. Igazából már hónapok óta, mondhatom azt is, hogy egész évben erre a filmre vártam, illetve vártunk. Most meg főleg jól esett kimozdulni kicsit így az őrületes hajtás után. A dologban az egyetlen bökkenő az volt, hogy újabban megint boldogít a hátfájás, egyszerűen képtelen vagyok órákat ülni egy helyben. Azt gyanítom, hogy egy aprócska izom lehet a bűnös, és mindig ugyanaz, mert csak egy helyen fáj, ott viszont nagyon. Szóval készültem én okosan a mozira: 3 órás film, nem ittam előtte literszám a teát, csomagoltam falatkákat, de afelett valahogy elsiklottam, hogy hogyan fogok én 3 órát végigülni. Az első tíz perc után már majdnem sírtam a fájdalomtól. Pakoltam a lábaimat jobbra. Balra. Össze. Vissza. Sőt, mivel mellettünk senki nem ült pár ülésen, még azt is megkockáztattam hogy elfeküdtem az üléseken, de igazán az sem volt jó. Végül sikerült egy olyan pozíciót találnom amiben nem fájt elviselhetetlenül, és így kibírtam a 3 órát. A film egyébként nekünk nagyon tetszett, ha nem lenne gond ennyit ülnöm egy helyben szerintem az ünnepek alatt elmennénk mégegyszer megnézni.Így, hogy végülis teljesen én osztottam be a napjaimat jutott időm olyan úri huncutságokra, mint turkálóba menni. Igazából azt gondoltam hogy jó lenne még pár felső ami normálisan áll rajtam így, hogy hasban egyre erősebb vagyok. És ahogy betettem a lábamat a boltba elkezdődött az, amit én csak anyuka szindrómának hívok. Nevezetesen bementem magamnak vásárolni, és kijöttem úgy, hogy vettem Gombinak 2 pólót, a 2 gyereknek fejenként 2 kis ruhácskát, és magamnak nagy nehezen 1 felsőt. 6 az 1 ellen. Nem is rossz arány így elsőre. Amúgy nem is tudtam hogy ennyire szükségem volt erre, csak amikor már ott forgattam a kezeim között a kis rugdalózókat meg a jó ég tudja miket. Az a 4 kis ruha úgy feltöltött lelkileg, mint egy kiadós zumba óra még pár héttel ezelőtt. Mikor hazaértem azonnal kiakasztottam őket az ágyam mellé, mert egyszerűen jól esett a szememnek a látvány.
És ha már ruha, itt volt az ideje annak is, hogy kiválogassam azokat a ruháimat amiket már rég nem tudok hordani. Vagy azért mert mert nem érnek be a hasamon, vagy mert nem takarják már a hasamat rendesen, vagy mert nyáriak, vagy ezek tetszőleges variációi. Ezzel együtt, szinte automatikusan, kialakítottam egy kis polcrészt a szekrényben, ahova ma végül beraktam a héten vásárolt kis ruhákat. Ez már komoly dolog, mint amikor az ember az első fiókot megkapja egy viszonylag friss kapcsolatban a másik lakásán. Aztán mire észbekap a felajánló fél, már ott van a fogkefe, az alvómaci és a rózsaszín bojtos papucs. Szerintem mi is így járunk majd, kettőt pislantunk, és mindent ellepnek az alvómacik, a sárga kis teherautók meg az énkicsipónim tartozékok. Alig várom. :)
A készülődést természetesen érzik a csöppek is. Ők is elkezdtek készülni ugyanis a kung-fu edzéseikre, amire majd a kinti világban fogjuk járatni őket. Most már teljesen egyértelmű hogy beindult a ficánka odabent. Nappal főleg a kajára jön a helyeslő dörömbölés, ez az anyu, még egy kis uborkát kérünk emellé a hal mellé! Az igazán nagy helyezkedés viszont este van, úgy tíz óra magasságában. Ők rugdosnak, én meg csak fekszem és vigyorgok ki a fejemből, egyelőre irtó muris érzés. Most azt várjuk nagyon hogy Gombi is kezdje megérezni őket ha a hasamra rakja a kezét. Tudom, telhetetlenek vagyunk.
Az igazi rugdalózással kapcsolatban aztán persze azonnal fel is merült bennem a következő aggodalom. Azt érzem ugyanis, mintha szinte csak a kisfiú boxolna, a jobb oldalamon szinte semmi mozgás. Szerencsére pénteken jelenésünk volt a dokinál, ahol miniultrahanggal meg tudtuk kukkolni minden rendben van-e. Ugyan a doki látatlanban megnyugtatott, hogy 1. még túl korán vagyunk ahhoz hogy megmondjam melyikük rúg 2. jó eséllyel később sem fogom tudni megmondani biztosra 3. a babák nem egyforma intenzitással bugiznak, szóval ne aggódjak. Az ultrahang őt igazolta, sőt úgy tűnt, hogy a kislány ficánkol többet. Megint annyit ugrabugrált, hogy alig bírtuk megmérni a szívverését. :)
Azon felül, hogy szerencsére még mindig minden rendben velünk, a látogatás legjobb pontja az volt, hogy rájöttünk, maga a dokink is babát vár. Gombi már a múltkor is pedzegette, hogy szerinte mintha, de én túlságosan el voltam foglalva magammal. Most viszont egyértelmű volt. Ha a hasmérete nem árulta volna el, akkor a viselkedése mindenképpen. Komolyan mondom a csaj legalább olyan hormongőzös mint én, sőt, az adott pillanatban megkockáztatom hogy engem is lenyomott. Teljesen odáig volt ugyanis a babáinkért. Minden második szava az volt, hogy nézzük már meg milyen cukik ezek ott ketten ahogy összedugják a fejüket, és hát ott van a kis ökle, az is milyen cuki, és milyen cukin mozog, hát hihetetlen. Nekem természetes hogy cuki minden kis rezdülésük, na de a dokinak? Nagyon aranyos volt. :D
A hét maradék részében most már csak karácsonyi készülődés van, pakolgatás, faállítás, sütögetés. Remélhetőleg ez lesz az utolsó karácsonyunk négyesben a macskákkal. :)
Szólj hozzá!
Címkék: vásárlás ultrahang orvos ikrek
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr344985209
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.