diploma.jpgAzt mondják, ezek a legszebb hetek. Amikor már nincs rosszul az ember, és még nem akkora, mint egy bálna, amikor már elmúlik az első trimeszter mögött folyamatosan ott lappangó aggódás, és még nincs idegeskedés a szülés miatt. Amikor a terhes nők ragyognak, pocakot simogatnak, és babás katalógusokat bújnak minden szabad percükben. Kezdek attól tartani, hogy nekem ez az időszak teljesen kimaradt, a drága főnököm jóvoltából.

Ha minden úgy ment volna, ahogy eredetileg terveztem, terveztük, december 3-án túl lehettem volna a védésemen, és hátradőlhettem volna, hogy az év hátralévő részét azzal töltsem, hogy kiságyakat válogatok a neten. Jól elkiabáltam a dolgot, és ott találtam magam egy visszadobott szakdolgozattal, és annyi plusz munkával a nyakamon, aminek a végét sem láttam. Főleg az utóbbi két hét volt kemény, mert közeledett a határidő, a 14-e, addig be kellett fejeznem minden mérést, és újraírnom a szakdolgozatot. 

Másfél héten keresztül minden egyes nap bent voltam reggel tízkor, és este tíz előtt nem értem haza. Csináltam és csináltam, akkor is, ha fáradt voltam, akkor is, ha délután 4-kor már majdnem ülve elaludtam. Minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy meglegyek időben. Biztosan nem így volt, de én úgy éreztem, hogy futólépésben közlekedek a laborban, és emellett hiába ültem szinte egész nap, estére már csak pislogtam ki a fejemből. Este csak eldőltem, mint egy zsák az ágyban és reggel úgy kanalaztam ki magam az ágyból. Nem volt választásom. Ha nem fejezem be időben a szakdolgozat új verzióját, pápát inthetek a diplomának, amiért lássuk be, nem keveset dolgoztam. 

A dolgot a szervezetem sem hagyta szó nélkül. Tűrte, tűrte egy darabig, hogy nyúzzam, aztán amikor elege lett, küldött egy határozott üzenetet egy olyan mértékű fejfájás formájában, hogy képtelen voltam tovább hajtani. Az időzítés tökéletes volt, pont addigra végeztem a labormunka résszel. Haza kellett jönnöm lefeküdni délután 3-kor, mert nem bírtam nem hogy dolgozni, de létezni sem. Semmi más nem szüntette meg a fájdalmat, mint az alvás. 2 ilyen nap egymás után, és a harmadik napon már nem kellett aludnom, csak pihennem délután. Szépen lassan nekiálltam regenerálódni. És ezzel együtt lázadni. 

Esténként tudatosan nem foglalkoztam munkával, helyette bebújtam az ágyba, és ultrahang képeket vagdostam és ragasztgattam albumba, vagy babakocsi összehasonlításokat nézegetettem. Mert úgy éreztem megérdemlem, mert szüksége volt rá a kis lelkemnek. És tényleg segített. Amúgy ott szakadt el bennem valami, mikor leültem szerdán beszélni a főnökömmel arról, hogy akkor mit is hogyan, mi milyen legyen a végleges verzióban, mert ugye pénteken le kell adnom. Ő meg ártatlan boci szemekkel közölte, hogy miért kéne leadnom? Ráérek január 4-én. Jókor szólt.  

Sziebi

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr44974644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása