amerikai_zaszlo__grq.jpgSokan, sokfélét kérdeznek tőlem a babavárás kapcsán, és bizony nem egyszer sikerült már meglepetést okoznom a válaszaimmal. Azért akárhogy is nézzük, a világ Magyarországhoz képesthez képest másik felén vagyunk. Egy más kultúrára, más szokásokra épült rendszerben élem meg ezeket a hónapokat. Megpróbáltam összeírni pár dolgot, a teljesség igénye nélkül, ami így első ránézésre feltűnt az otthoni beszámolók és az itteni élmények alapján az otthoni és az itteni terheslét között.

A dolog ott kezdődik, hogy itt szóba sem állnak az emberrel úgy a 8.-9. hét környékéig, csak ha nyomós oka van a kezelőorvosnak feltételezni, hogy esetleg nincs valami rendben. Amíg otthoni kismama ismerőseim többsége büszkén lobogtatja a 6. heti ultrahangról a képeket, ez itt nem mindennapos. Az első terhesgondozást is sokszor maga a háziorvos végzi, és nem nőgyógyász. Ugyanúgy el tudja rendelni a vérteszteket, és megcsinálni az alap nőgyógyászati vizsgálatokat. Itt jegyezném meg, hogy az éves rákszűrést is a házidokinál lehet intézni, teljesen rutineljárás, nem kell hozzá beutaló, csak egy előre egyeztetett időpont, amire besétál az ember lánya. Amúgy  a nőgyógyászhoz jár az ember, nincsen külön védőnő, kiskönyv, belgyógyász, ki tudja milyen szakrendelés. Előnye: ha minden rendben, akkor 4 hetente lát orvos, kevésbé van az embernek betegségtudata. :)

Az ultrahang viszont teljesen különálló dolog, külön kell rá időpontot kérni a diagnosztikai központban. Nagyon-nagyon drága, így igazi babamozi ritkán van. Orvost ott nem is nagyon lát az ember, a vizsgálatot a külön erre kiképzett asszisztensek végzik, csak megmutatják az eredményt, és alá is írják. A felszerelés viszont elképesztően modern, hatalmas képernyők, csillió gomb, tényleg arra vannak berendezve, hogy meglássanak mindent mit kell. Képet is csak náluk lehet kapni a porontyról, amikor a doki a vizitek alkalmával a kis ultrahangos készülékén nézeget, az csak informatív jellegű. 

Van pár dolog, amivel kapcsolatban teljesen más a hozzáállás. Az egyik ilyen a toxoplazmózis, és annak veszélye. Amíg otthon ha jól tudom teljesen alap vérteszt, akár többször is a terhesség során, addig itt nem szerepel az alap protokollban. Mikor rákérdeztem, hogy nem kéne-e, mert cicáink vannak, miegymás, akkor csak annyit mondott a doki, hogy nem szükséges, ne én cseréljem az almot és kész. Mondjuk szerintem is teljesen felesleges túlaggódni a dolgot. Egyrészt, a vérteszt csak azt mutatja ki, hogy az ember átesett-e már a fertőzésen. Ha igen, akkor úgyis minden oké, ha meg nem, akkor mit tudnak mondani? Hogy ne cserélje  a macskaalmot, mossa meg a gyümölcsöket, mosson kezet miután nyers hússal dolgozott és húzzon kesztyűt a kertészkedéshez. Szóval ugyanott vannak mint a vérteszt előtt.

Amúgy azt vettem észre, hogy az emberek úgy általánosságban másképp állnak a terhességhez, mint amit otthon, akár még kívülállóként tapasztalhattam. Az az általános vélekedés, hogy a terhesség nem betegség, hanem csak egy állapot. Ez egy nagyon kétélű dolog. Egyrészt jó, mert ha csak nincs rá valamilyen komoly orvosi indok, a kismamák élhetik tovább az életüket, ahogy addig. Szó sincs arról, hogy valaki otthon maradjon végig a terhessége alatt, mivel olyan hogy betegszabadság nem létezik. Attól függetlenül, hogy pl. engem a veszélyeztetett terhes kategóriába sorolnak az ikrek miatt, ugyanúgy be kell járnom dolgozni, amíg az orvos azt nem mondja hogy konkrétan veszélyeztetem magam és a gyerekeimet. Kórházba sem fektetnek csak úgy megfigyelésre, ha valami gond van akkor persze gondolkodás nélkül menj be, és kivizsgálják, de elég komoly dolgok esetén is inkább hazaküldik az embert, hogy otthon feküdjön 24 órát naponta, amennyiben tíz peren belül be tud érni a kórházba autóval.

Ami nekem külön érdekesség volt, hogy amíg otthon az szerintem teljesen általánosan elfogadott, hogy a kismamáknak nem jó emelni már az első trimeszterben sem, arról itt szinte nem is hallottak. Vagy legalábbis nekem nagyon úgy tűnt. Mikor az első adag pozitív tesztem után leültem beszélni a madárházas sráccal, és mondtam neki hogy bocs, de én mostantól nem emelhetek, mert ez a szituáció van, akkor látszott rajta hogy udvariasan elfogadja, de nem igazán érti az összefüggést. Ugyanez történt nem is olyan régen mikor még madaraztam. Elfogyott az állatok kajája, és fel kellett volna tölteni a tárolókat, úgy kb 25 kg-t megemelve, végighurcolva egy folyosón. (Ezt normál esetben azért nem egy nagy ügy nekem) Nem voltam rest, megkértem az egyik nagyobb darab pasi kollégát, hogy ugyanmár csinálja ezt meg nekem. Készségesen segített, de láthatóan ő sem értette miért is kérem én most erre. Óvatosan meg is kérdezte, hogy végülis miért is ...? És egyikük sem egy utolsó bunkó, mindketten halál értelmes, kifejezetten jó fej emberek. Nekem inkább úgy tűnt, hogy ez az alapinfó itt hiányzik a lakosság nagy részének a fejéből, vagy teljesen másképp állnak hozzá. Azt egyébként megjegyezném, hogy azóta  a bizonyos pozitív teszt óta Gombi nem enged nekem emelni kb 2 kilónál többet (leszámítva a macskákat), ami talán egy kicsit túlzás, de úgy vagyok vele, hogy 1. inkább legyen túl óvatos az ember 2. mikor máskor élvezze az ember lánya, hogy emelgetnek helyette, ha nem ilyenkor?

Pár dologban az orvoslás maga is eltér. Az egyik ilyen dolog, hogy amíg otthon úgy tudom, a magnézium pezsgőtabletta a gyógyír mindenféle görcsre, úgy adják, mint a cukorkát, addig itt nem is hallottak róla. Mikor megemlítettem a dokinak, azt mondta, ha komolyan görcsölök amúgy se jusson eszembe otthon kezelgetni magam, hanem azonnal menjek be a sürgősségire. Ha jól esik persze miért ne, ártani nem ártok vele, de ha baj van, hagyjam az orvosokra a dolgot. Azóta próbálok egyébként utánajárni mi a helyzet ezzel a magnéziummal, amit a világ egyik felén, mint csodaszert tartanak számon, a másik felén meg nem is hallottak róla. Igaz nem öltem bele túl sok energiát, de eddig egyetlen igazi tudományos cikket (szaklapban megjelentet) nem találtam arról hogy a magnézium segítene a méhösszehúzódásokon. Volt tanulmány lábgörcsökre gyakorolt hatásról, az is kicsit gyanús az összesen hetven-valamennyi résztvevővel. És vannak a mindenféle oldalakon emlegetett kutatások, de ott meg komoly hivatkozásokat nem találtam. Minden esetre errefelé az a mondás, hogy ha görcsölget az ember, akkor igyon sokat, valószínűleg megborult egy kicsit az elektrolit-háztartása, gondolom az emberek amúgy is hajlamosabbak kevesebb folyadékot bevinni a kelleténél. Ellenben a magnézium szulfátot itt is alkalmazzák a korán beindult szülések leállításánál. 

Amúgy az egész összehasonlítósdi a cukorteszt kapcsán jutott eszembe, ami nekem múlt héten volt esedékes. Itt nem a terhelésessel kezdik, hanem egy úgynevezett szűrő cukorvizsgálatot csinálnak. Ez annyiból könnyebb, mint a másik, hogy csak egyszer szúrnak meg, és nem kell éhgyomorra csináltatni, akármikor oda lehet sétálni a laborhoz ha az embernek megvan a beutalója. A zsemlés-tejes  tesztet itt nem ismerik, ez az én nagy szerencsém, különben ez a vizsgálat nekem elmaradna, az fix hogy nem ennék zsemlét tejjel, akkor inkább a tömény cukoroldat. Semmi más nem történt, mint hogy egy nővérke elvitt egy kis fülkébe, ahol egy hűtőből kiválaszthattam a nekem tetsző ízű cukor-oldatot, és meg kellett innom az orra előtt. Természetesen engem is agyon ijesztgettek vele, hogy ez milyen szörnyű lesz, de igazából be kell valljam nekem ízlett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy soha életemben nem kívántam még ennyire a mindenféle cukros lónyálakat, és mivel igyekszem őket nem inni, ez így kifejezetten jól is esett. Egy órával később levették a véremet, és ennyivel le is tudtam a vizsgálatot. Eredményt sajnos még nem tudok, de remélem, ha valami baj lenne az orvos szólt volna...

Sziebi

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr484948785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R2D2 & C3PO 2012.12.05. 13:43:53

Toxoplasma

Ha terhesen kapod el, akkor a babát kezelni kell. Ha nem történik meg, károsodhat. Nem alap, csak a kockázati csoportot szűrik, nekem neg. szóval 4-6 hetente csapoltak rendesen...
Nálunk ajánlhatták ugyan, hogy ne takarítsam az almot, de csak én voltam 2 hétig... Nem volt más opció.

Ziebi 2012.12.05. 14:57:38

@R2D2 & C3PO: tudom mik a kockázatok, de ha itt nem a protokoll része nem ugrálhatok érte, csak indokolt esetben. Az, hogy macskáim vannak itt nem elég indokolt eset. Ha jól emlékszem, mikor utánaolvastam, valami Európához képest nagyon kicsi százalék volt a toxoplazma fertőzések aránya itt amcsiban, gondolom ezért sem csinálják alapból.

pity pang 2012.12.07. 22:05:13

Pontrol pontra:
A korai vizsgalat hianya szerintem nagy veszteseg. Akkor, amikor meg egyaltalan nem kezzelfoghato a terhesseg tenye, hihetetlen nagy elmeny meglatni a monitoron a pacat es foleg hallani a szivdobogasat. Komolyan mondom, nekem az az elso szivhanghallgatas megkozeliti a szuletes utani elso talalkozas elmenyet. Jo, el nem eri, de nagyon megkozeliti. A kesobbi uh-ok nekem nem okoztak ekkora elmenyt, mert pl amikor mar mozog a gyerek, akkor mar sokkal kevesbe utott latni, hogy je, ott mozog, hiszen ereztem.

Itt nalunk (Bp., XI.) sztkban szinten az van, hogy uh kulon van, nem orvos, hanem szonografus csinalja, aztan adja a leletet es esetleg a kepet, amit kielemez a doki (ha van rajta mit). Doki nem nagyon uh-oz. Van apanak borkanape es nagy teve a mozizashoz.

Toxoplazmozist nekem nem neztek, fel sem merult, pedig van macskam. Oszinten szolva amugy en ugy vagyok vele, hogy ha eddig nem kaptam el, az kisebb csoda es viszont macskaszart nem szedek, mason meg nem akarok idegeskedni (mit tudom en, hogy egy etteremben rendesen lemossak-e a salatat es stb). Szoval itt, nalunk nem alap, hogy nezik.

Azzal egyetertek, hogy a terhesseg nem betegseg, de speciel szerintem nem is az ember normal allapota, amikor nem kell pluszban ovnia magat es sokkal tobbet pihenni, sokkal tudatosabban taplalkozni. Rohadt nagy megterheles a szervezetnek a terhesseg (legalabbis nekem az volt) es ugye majd utana jon a szoptatas. Eleg abba belegondolni, hogy en szultem 8 honapra egy majdnem harom kilos gyereket, aki negy honapos korara 6 kilo volt es nagyon minimalis tapot kapott (egy kezemen megvan az alkalmak szama, akkor se sokat), ami praktikusan azt jelenti, hogy a szervezetem egy ev alatt a semmibol hozott letre 6 kilot! Ez iszonyu megterhelo. Szoval en nem szeretem, mikor ezt hangsulyozzak tul. Persze, beteg nem vagy, de masallapotban vagy, es emellett szerintem nem jo elmenni szo nelkul.

A magnezium szerintem hasznal. Amikor szedtem, egyertelmuen kevesebbszer gorcsolt be a labam, ami amugy marha kellemetlen. Szerintem a kemenyedesre is hat, bar az teny, hogy ha komolyan beindul a dolog, akkor egy otthon adagolt mennyiseg halottnak a csok (korhazban lehet, hogy tehennek valo adagot adnak, ezt hala istennek nem tudom).

A terheleses cukor szerintem egyertelmuen a legrosszabb vizsgalat a terhesseg alatt, en bevallom, kisse feleslegesnek is ereztem, nalunk gyakorlatilag senki nem cukorbeteg, vezna vagyok, mint a villanypozna, az alapertekem is mindig alacsony, meg ugy is az volt, hogy benyomtam egy turo rudit elotte, mert kulonben tuti elajultam volna. Mindegy, megvolt, de ellettem volna a cukros lotty nelkul, nekem meg jo adag tomeny citromlevel is borzaszto edes volt, nem szeretem az edeset kulonben sem. Szegeny gyerek meg olyanokat rugott tole, mintha belenyomtak volna venasan fel liter red bullt...

teheneszet 2012.12.08. 10:19:17

Ez jo lett. Itt (BE) is hasonlo, mondjuk a toxot itt komolyabban veszik, legalabbis az en dokim (mivel nem estem meg at a fertozesen, kb. 3x neztek a terhesseg alatt). Mi a szivhangot eloszor a 19. heti UH-n hallottuk, otthon, itt tenyleg nem mozirol szolt a dolog, nem kapcsoltak be a hangot sem. Mivel itt nincs AFP meg 18. heti genetikai UH, utobbira elmentem otthon, na ott mutattak a szivhangot eloszor. De ettol nem voltak almatlan ejszakaim :)

hello r2, orulok hogy visszatertel! Olyan kivancsi vagyok, hogy megy a gyakorlatban az EC? Tenyleg, kisfiu lett vagy kislany?

Ziebi 2012.12.08. 20:58:10

@pity pang: Egyetértek, szerintem is jó ha korán megnéznek. Engem mondjuk 5. héten UH-ztak először, mert fennállt az ikerterheség lehetősége, és a dokim tudni akarta mi a helyzet. Viszont ahol ennyire drága az Uh mint itt, ott kétszer is meggondolják hogy előírják-e. akinek nincs biztosítása nagyon komoly pénzeket (kb egy havi lakbérnyit) is kipengethet egy UH-ra.
Amúgy nekem meg pont most nagyobb élmény a mozizás, persze a pacáktól is totálisan odavoltam, de magát a szívhanogt mi is csak egyszer hallottuk. A látvány viszont most már egyre jobb :) Én nagyon élvezem, órákat tudnám nézegetni ahogy kalimpálnak. :)
A tudatosabb odafigyeléssel egyetértek, de ez egy olyan hely, ahol akkor is bejárnak az emberek dolgozni ha a belük lóg, mert nincs betegszabi, totál influenzásan is, lázasan, és simán a munkahelyről mennek szülni...szóval ezek után nem meglepő...mint mondtam kétélű a dolog.

Folyt köv.

Ziebi 2012.12.08. 21:46:17

@pity pang: toxoval kapcs. én is pont így vagyok, falusi gyerek vagyok a "legrosszabb" fajtából, a cicáink nem járnak ki, tényleg nehezen tudom elképzelni hogy elkapjam, ahogy mondod, van más idegeskedni való is ha nagyon ráér az ember.

Nálam ezt a cukros mókát kb 4 hetente fogják nézni, tényleg örülök hogy nem volt vészes, és hogy nem az éhgyomrival indítottak, valszeg azt nehezebben viseltem volna.

pity pang 2012.12.08. 21:57:48

@Ziebi: Igen, tudom, milyen ott a terhességhez való hozzáállás, sok rokonom van az USA-ban és Kanadában is. Bevallom, nekem az már inkább felelőtlen, mint kellemesen laza. Az unokatesóm mindkét gyereke koraszülött volt, az első után sem merült fel, hogy esetleg nem ugyanúgy kéne élni, mint nemterhesen. Ez ugyanolyan túlzás, mint az (egyébként kikopó) itteni gyakorlat, hogy komplikációmentes terhesek üdülnek otthon teljes trhességeket.
Egyébként én is hülye voltam, elsősorban anyagi okokból végigdolgoztam a terhességem, az egész évi szabimat egyben, az utolsó hónapra tartogattam, nem voltam szabin, csak tán két napot (decemberben szültem). Meg is volt az eredménye, az utolsó két munkás hetemen állandóan elaludtam, mint a tök, arra sem emlékeztem, hogy lenyomtam az órát, holott előtte magamtól keltem időben még hétvégén is. A gyerek meg alighogy abbahagytam a munkát, 36+6-ra megszületett. Ha lesz még egyszer, ilyet biztos nem csinálok...

Ziebi 2012.12.10. 06:58:54

@pity pang: igen, néha én is így érzem. De sokaknak nincs választása, ha nem mész be dolgozni, akkor felvesznek helyetted mást. Ha nem mész vissza 6 hét után, ugyanúgy. Még itt sem mindenkinek egyértelmű, hogy 1 keresetből meg lehet élni. Na meg tényleg a munkához való hozzáállás teljesen más, szinte le sem lehet írni a különbséget. Nekem ez már beteges kicsit, de ezeknek az embereknek ez a normális, el sem tudják képzelni hogy másképp is lehet. Vajon miért járnak annyian terapeutához? :D És ugye ez már el is vezet egy másik témához :)

Ha tehetném én is hagynám a francba a munkámat, de sajna nekem ez bonyolultabb...így most még van egy kemény időszak előttem...de szerintem majd erről is írok mert kezd tele lennia hócipőm. :(
süti beállítások módosítása