biros.jpgAdva vagyon egy férfiú. A 20-as évei végét tapossa. És egy leány. Ő most jött ki a középiskolából. A lány beleszerelmesedik, összeházasodnak. Először egy kislány születik, majd rövidesen követi őt egy kisfiú. A férfinek közben időről időre felbukkan az alkoholproblémája, ezt az adott munkahelyen nem tolerálják. Kirúgják, újat keres. És ezt a sormintát egyre sűrűbben produkálja. Az anya az újszülött mellett dolgozik, ő tartja el a családot. A kisfiú fél éves, mikor betelik a pohár, válnak.

A válási hercehurca a szokásos, a férfi a tárgyaláson hol megjelenik, hol nem, de aztán pont kerül az ügy végére.

A bíróság megszab gyerekenként x ezer forint tartásdíjat. Az első pár hónapban apuka megy látogatni a gyerekeit, és fizet is. Aztán nem megy, de fizet még. Majd közli, hogy külföldön kapott munkát, és kiutazik. Még onnan is küld 1-2 hónap tartásdíjat. Aztán annyi. Részéről itt véget ért a történet.


Nos, ilyenkor mi van?
Lehet menni a bíróságra, van panasz-nap, és be lehet jelenteni, hogy csúnya apu nem fizet. De ezt jobb, ha ügyvéden keresztül intézi az ember lánya, akkor talán, hatékonyabb az ügymenet.

Pár hónap, míg bekerül az ember a fogaskerékbe, és már ott is állhat a bíróság előtt. És akkor bizonyítson. Bizonyítsa, hogy az apa külföldön van, és hogy tényleg nem veszi át az idézést, (közben apuka folyamatosan költözik külhonban, és már az ötödik helyen lakik, amiről persze már az utolsó utáni rokona, és barátja sem tudja, hogy hol).


A bíróság egy fél éves levelezés/bizonyítás után, amit az anya csinál, végül rábólint arra, hogy apuka tényleg külföldön lehet, ismeretlen helyen. És akkor – hurrá - hirdetmény útján idézik a tárgyalásra. Ez annyit tesz, hogy kifüggesztik az idézést minden bíróság falára, és ha emberünk arra jár, és meglátja, akkor elmegy a tárgyalásra, ha meg nem, akkor így járt.
(Aztán közben nyári szünet lesz, és ilyenkor a T. Bíróság sem dolgozik… tehát anyuka vár, és vár.)


No, de egyszer csak elérkezik a nő ideje! Megjelenik a bíróságon.

A tárgyaláson! Apuka helye – természetesen - üres, van viszont hivatalból kirendelt ügyvédje, mert az jár neki! :-)

Bíróság csóvája a fejét, igen- igen, ez nem szép dolog apukától, a követelés jogos! Papír aljára pöcsét kerül, a tartásdíj behajtható. Ja, azért a másfél év alatt, mialatt az ügy zajlott, felhalmozódott tartásdíjat részletekben fizesse már meg apa, mert ugye ennyi pénzt egyben legombolni róla.. hm…hm. És hát, ha nem fizet, akkor lehet végrehajtást kérni! Az majd egy külön lejárás lesz, és a végrehajtónál kell intézni. De vigyázzon az anya, mert azt is csak fél évre visszamenőleg! Ne csússzon ki az időből! Viszont látásra, mehet Isten hírével.

fuck.jpgHát, apa nem volt ott, és természetesen fizetni sem fog. Akkor most a végrehajtás jön?
Node! Apa nevén csak egyetlen dolog van. Egy örökség a nagyszülői roskatag vályogházból, aminek az 1/12-ed része az övé.
Maga a ház kb. 3-4 millió forintot ér. Az 1/12ed része meg semennyit sem. Főleg nem úgy, hogy esetleg az ott lakó rokonok lába alól rántaná ki a talajt, ha a nő a végrehajtást kéri.

Létezik még egy olyan lehetőség, hogy állambácsi kifizeti apa helyett, aztán behajtja rajta.

Illetve, fizetné! Csakhogy!
Apa tartózkodási helye ismeretlen. Munkahelye ismeretlen.
És nincs helye a gyermektartásdíj megelőlegezésének, ha a kötelezett külföldi tartózkodási helye ismeretlen!

A procedúra másfél évet vett igénybe.
Anya költségei: Ügyvédi díj, perköltség.
Eredmény: 0

Borsolyka

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr374813199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panna cotta 2012.10.01. 12:09:40

Baaaasszus, ez nagyon durva. Tehát, ezzel azt üzeni az írás, hogy ilyen esetekben a nő bele se kezdjen. Tkp. örüljön, hogy van 2 egészséges gyereke, hogy van munkája, és tudja őket etetni, meg hogy megszabadult egy tuskótól. Manapság már ez is valami.

borsolyka 2012.10.01. 12:18:34

@panna cotta: hát, figyi! az ügyvédcsajszi-aki egyébként egy pitbull, azt mondta, nem érdemes tovább próbálkozni, mert egy vagyon- ugye itt a küfföldet kell megmozgatni... és az eredmény borítékolható.

pity pang 2012.10.01. 18:28:51

Most én azt nem értem, hogy ez milyen per volt? És minek kellett, ha jogerős bírósági ítéleted volt a tartásdíjról? (vagy félreértem.)

borsolyka 2012.10.01. 19:36:20

háhá, mert kell! ha nem fizet, mehetsz a bíróságra perelni...
de ez most nem én vagyok...szerencsére

pity pang 2012.10.01. 21:03:12

Nem értjük egymást. Az oké, hogy bírósághoz kell fordulni, de egy jogerős ítélettel a kezében, ami tartalmazza a tartásdíj megfizetésének kötelezettségét, nem kell _per_, elegendő egy nemperes eljárás. Remélem, nem jól értem, és nem egy fizmeghagyot vagy eleve marasztalásra irányuló keresettel indított polgári pert harcolt végig a delikvens egy jogerős ítélettel a kezében.

borsolyka 2012.10.02. 08:26:14

@pity pang: hű, ezt nem tudom, de a panasznap utántól már volt ügyvédje is... gondolom, ő tudta, mit csinálnak.

pity pang 2012.10.02. 09:50:54

@borsolyka: Hát, remélem, bár azt látom, hogy végrehajtáshoz kevesen értenek.
Igazából ha a bontóperi ítélet tartalmazta a tartásdíj-fizetési kötelezettséget, ahogy a poszt írja és jogerős volt (évek múltán nyilván), akkor az alapján kérni lehetett volna a végrehajtast. Tehát egy lépcső kimarad, a per, azt nem értem, minek volt. Aztán a végrehajtásban kérdés lehetett volna a pasi holléte, de én mondjuk a külföldről hallgattam volna, kértem volna egy lakcímnyilvántartós megkeresést, aztán ha az ott megjelölt címről ismeretlen helyre költözöttel jön vissza, akkor hirdetményi kézbesítést és ügygondnokot (ez volt szerintem a perben is neki, általában ügyvéd és szarik bele az egészbe), és kész. Amúgy sem törődnék bele az úgy sincs semmije dumába, ha egyáltalán igaz, lássuk a végrehajtó mit talál. Az ominózus egy tizenkettedet ha ennyire nem akarja végrehajtatni, ki is lehet hagyni, ámbátor megér egy próbát is, hátha a tulajdonostársak közül valaki megveszi árverésen, ennyivel is beljebb van. Na mindegy, csak hangosan gondolkoztam.

borsolyka 2012.10.02. 10:13:10

@pity pang: köszi, én ezt továbbítom :D
süti beállítások módosítása