Borstörő 2012.06.15. 10:40

Elkeseredés

Őrjöngjek? Azt hogy lehet látványosan így a blog keretein belül?? Üvöltsek? Meghalljátok? Elképesztő ami történik! Ha más meséli ráfogom hogy kamázik. Egyszerűen hihetetlen, ami ebben az országban megy…

lemon.jpgNa menjük szépen sorjában, hogy mi is volt az elmúlt hetekben. Az van hogy mivel jelenleg az országban nem csinálják az alloimmun-vizsgálatot ezért a Speckódoki néhány más, de hasonló jellegű vizsgálattal igyekszik kiváltani. Ez részben jó, mert próbálkozik, részben meg gáz, mert ezért tejelünk rendesen. Ráadásul a legutóbbi vizsgálatra a magánlabor úgy vette le a vért, hogy vitte fagyasztani, mert a vizsgálat elvégzéséhez szükséges anyag még nem érkezett meg, de már megrendelték… Röhögjek vagy sírjak? Igaz a mondás hogy az ember lánya két dologért képes bármit tenni, hogy: ne legyen terhes avagy terhes legyen. Hát ezt a mélyen tisztelt dokik is tudják, és rendesen ki is használják.Természetesen az eredménye nem adott ismét releváns információt... hogy ezen már miért is nem csodálkozom.

A hely ahol eddig csinálták állami intézmény. Azt mondják hogy ennek a kezelésnek a programját elvették tőlük, és ennek része volt ez a vizsgálat. Báááááár a vizsgálatot csinálják, csak nem nekünk! Az állami szerv meg azt mondja, dehogynem ez az intézmény csinálja. Na most akkor ilyenkor mi van?? 22-es csapdája.

Nemrég bementem az intézménybe, hogy személyesen próbáljak valakivel beszélni, vagy legalább egy hivatalos iratot szerválni arról, hogy megtagadják a vizsgálatot. Nos, a nőci akivel beszéltem nagyon készséges volt, de igazából ígéreteken és félinformációkon kívül semmivel nem tudott szolgálni. Felhívja ezt, beszél azzal, de ennél többet nem tud tenni. Mint utóbb kiderült a program lenyugdíjazott vezetőjét hívta, aki számomra perpillanat egy súlytalan figura. A pasas azt mondja, hogy 3-4 hét múlva érdeklődjek, mert akkor talán meg tudja mondani, hogy melyik MAGÁNKLINIKÁN csinálják meg a vizsgálatot. Nem, nem akarom kommentálni, nincs is mit. Ez ma itt a magyar egészségügy. Ne legyen senki beteg, és ne akarjon senki betegen gyereket, mert túl sok mindent fog látni ebből az egészségügynek nevezett katyvaszból…

Így aztán másnap egy magasabb szintű valakivel beszéltem szintén ebben az intézményben. Ekkor sem lettem okosabb. Sok körített információt mondott, aminek áttételesen köze van az ügyhöz, de ettől max. megértettem, hogy mi miért történik, de a vizsgálat nem lesz elvégezve. Ő is mondta, hogy olyan papírt nem állítanak ki, hogy megtagadják a vizsgálatot, mert ezt senki nem fogja leírni… és hogy miért nem? Ezt ma értettem meg! Az Egészségügyi törvény kimondja, hogy jogom van ehhez, ha leírva megtagadják, akkor törvényt sértenek, ha simán elhajtanak akkor meg csak egy hisztérika vagyok. Szemét egy világ ez.

Pár nappal később hívtam az állami szervet, hogy az illetékes elvtárssal, azaz azzal személlyel beszéljek, aki a kezeléseket elbírálja. A pasi egészen jó fej volt, ugyanazt javasolta, amit én magam is tenni akartam, hogy írásban tagadják meg a vizsgálatot, és akkor mehetünk ölre. Továbbá tájékoztatott arról, hogy nézzem meg az állampolgári jogaimat az egészségügyi szolgáltatások igénybevételnek tekintetében, továbbá éljek a panasztétel lehetőségével, mert ebben az ügyben igazam van.

Ezt követően visszatértünk a Speckódokihoz ismét tömegesen... Elmondtuk neki a fentieket, és hogy adjon beutalót a többit mi intézzük. Persze az erőszakosabb fellépésre visszább vett az agarakkal, ugye ő is megütheti a bokáját... Nos, vadul elkezdett telefonálgatni hogy valamit intézzen. Közben nyomatta hogy de majd 3-4 hét múlva itt és itt talán lesz, de még ez meg az (totál hiteltelen számomra). Szóval a helyi intézményben végre sikerült egy Doktornővel beszélni aki mondta, hogy megcsinálja ezt a bizonyos kevert limfocita vizsgálatot. Öröm, boldogság. Beutaló megkap, fel a Doktornőhöz, időpont legyeztetve, Férjeket vigyük. Ja, a svédcsavar az illetékes kórház jogosultjai ingyen igénybe vehetik, a többieknek 67 ropi.

Nos, pár nappal később kiderült hogy a Speckódoki finoman szólva megvezetett bennünket vagy talán nem értette meg hogy milyen vizsgálatot csinál a Doktornő?? Nem tom melyik a rosszabb... A lényeg hogy kiderült, hogy ez nem a kevert limfocita vizsgálat lesz, hanem valami fehérjét fognak vizsgálni 3 reagenssel vagy mi a szösz. Ennek eredménye sem biztos hogy célravezető lesz. Igen, igen Hölgyeim és Uraim, itt már ordítottam. No, csak otthon a Férjemnek.

Nem elég, hogy egy kész vagyont elköltöttünk vizsgálatokra, a cél előtt valaki elviszi a szalagot mi meg csak lesünk mint Rozi a moziban. És ezzel el is érkeztem a történet jelen állapotához. Még mindig ugyanott vagyunk ahol a part szakad.

És hogy hogy érzem magam a bőrömben? Hát szarul. Itt a cél egy karnyújtásnyira és egyszerűen megálltunk. Nincs tovább. Várhatunk vagy kockáztatunk. Vagy nyugodjak bele, ez van, nekem ezt dobta gép? Nem, küzdeni fogok, mert ezt kell tennem, csak most egy kicsit sajnálom magam, jó? :-D

 

Borstörő

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr744589963

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Hideg cselszövése - részlet 2012.06.18. 07:16:06

Hangos meserészlet az írónő előadásában. Szólj hozzá, mond el véleményed! Részlet "A Hideg cselszövése" című mesekönyvből az írónő előad&

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macskavati 2012.06.15. 18:45:58

Basszus, ez már sci-fi :(
Az nem világos nekem most, hogy a Speckódoki pontosan mire gyanakszik, és ha lenne ez a vizsgálat, és bebizonyosodna, hogy az van, amire gondol, akkor mi lenne a kezelés?
Bocsi, lehet, hogy leírtad már, de nekem kezd magas lenni... Nem semmi, hogy ti ezt így kézben tudjátok tartani.
De továbbra is fenntartom, hogy a baba még az idén elkészül :)
Drukkdrukk

panna cotta 2012.06.16. 22:00:54

és ez a vizsgálat csak pesten nincs, vagy egész magyarországon nincs? mert nekem meg ez nem világos:-)

Ziebi 2012.06.18. 04:45:40

Most ahogy így olvastam, lehet jobban járna mindenki ha elmenne egy magánklnikára külfüldre, még az is lehet hoyg olcsóbban megúszná. Basszus.

Panka77 2012.06.18. 20:58:47

Jelen :-D Borstörőként nem tudok hozzászólni, mert valamiért az új blog motor kibabrált vele :-S
Na akkor válaszolok:
@macskavati: ahhoz hogy bebizonyosodjon hogy immunális vetélő vagyok, szükség van erre a kevert limfocita vizsgálatra. Ez a partner elleni reakciót vizsgálja. Összekutyulják a vérünket speciális körülmények között aztán figyelik, hogy úgy összebalhéznak-e mint élőben, vagy szeretgetik egymást. Ha magas a partner elleni reaktivitás akkor kell ez a bizonyos immunoglobulin kezelés, röviden ivig. Erre gyúrok most. Illetve arra, hogy az egész az oep támogatásával menjen. Én is kicsengethetem (bár úgy hogy nem tudok, hogy kell-e elég merész lenne) cirka 200-250e forint, amit megmondom őszintén inkább a gyerekre költenék nem egy olyan kezelésre amiről nem tudom, hogy szükségem van-e rá...
@panna cotta: igen, a vizsgálat jelenleg egész Magyarországon nem elérhető, mert az illetékes elvtárs aki eddig csinálta elhúzott Londonba, nincs helyette más akinek van megfelelő gyakorlata és tapasztalata e téren. A külföld sem müxik mert állítólag bazi drága.
@Ziebi: igen, az is egy opció, de még így is alatta vagyunk a külföldi végzett vizsgálatok árán, bár ami azt illeti magyar viszonylatban is már egy vagyont költöttünk, és még örülhetünk, hogy természetes úton eddig összejött... Képzeld el akinek még a lombikot is fizetnie kell...

panna cotta 2012.06.22. 09:39:00

@Panka77: hát ez az egész nagyon durva, de azt is megértem, hogy most már be akarjátok biztosítani magatokat, és minden lehetséges vizsgálatot elvégezni.
Bár, az én logikám azt mondja, ha jól logikázom, hogy ha eddig már estél teherbe a zuradtól, akkor annyira nem taszigálhatják azok odabent egymást :-)
Vagy tévedek? (igaz, logikából mindig megbuktam...)

borsolyka 2012.06.22. 11:55:11

@panna cotta:
sajna tévedsz! mert a teherbeesés mehet simán, csak utána lesz gebasz...

Panka77 2012.06.22. 12:37:52

@panna cotta: ahogy Borsoly is írja, utána van a gebasz. Valszeg elér egy bizonyos fejlődési szintet amíg engedi a szervezetem aztán idegenként ismeri föl is kilöki. Nekem mindkét esetben a 9 hétben mentek el a bébik, tehát ott nőhet ki valami, amit a saját szervezetem nem szeret és nem akceptál. Túl erős az immunrendszerem, ezért kéne az IVIG kezelés hogy megtanulja, nem kell mindent elpusztítani vannak kivételek! DE! Az is lehet hogy csak simán a durva IR-m volt a ludas. Ezért kéne ez a limfocitás szar hogy tudjuk ki a hunyó.

panna cotta 2012.06.22. 12:45:26

@borsolyka: @Panka77: na, ezt tényleg nem tudtam. Az én (rossz) logikám tényleg azt mondatta volna velem, hogy már az elején taszítja a békákat a kis pete, de akkor ezek szerint ez vmi olyan, mint a negatív vércsoport és tsi :-) Csak azért, hogy ne legyen eccerű. Bors, őszintén drukkolok neked, hogy valamilyen megoldást találjál a vizsgálat elvégeztetésére! Ha netán Hollandiába kényszerülnél emiatt, lakhatsz nálunk :-D

Viszont, ha már itt vagytok mind a ketten, kérdezek én is: szerintetek aggódnom kellene, hogy már kb 4 ciklus óta pecsételek a 11-13. nap között? Vagy tudjam be tüszőrepedésnek? Vagy inkább aggódjak korai menopauza miatt :-) Ne mondjátok, hogy menjek dokihoz, úgyis megyek, csak nehéz kivárni még azt az 1 hónapot, mire otthon leszek.

Panka77 2012.06.22. 12:58:31

@panna cotta: a peteérés simán okozhat pecsételést! Főleg ha minimális akkor meg aztán pláne. Nyugi :-DDD
ja, és mennyé orvoshoz :-PPP

Köszi a felajánlást, nehogy szavadon fogjalak :-DDD

panna cotta 2012.06.22. 13:00:42

@Panka77: Nyugodtan fogjál szavamon, ha úgy alakul! :-)
süti beállítások módosítása