2012.05.11. 13:27
29. hét - Félelem és reszketés a rózsaszínű világban
Nem tudom, szembenézésnek számít-e, ha az ember sorra veszi a félelmeit, én most mindenesetre sorra veszem őket. Tudat alatt biztos listáztam már magamban ezt is, most megpróbálok tudatosan is végigmenni rajtuk. Egyre többen és gyakrabban kérdezik ugyanis, hogy nem félek-e a szüléstől/az éjszakázástól/a megereszkedett mellektől/bármitől, hát most elárulom, mitől is félek valójában és mitől nem.
Eléggé félek attól, hogy a szülés alatt valami gonosz boszorkány elvarázsol és elfelejteti velem, hogy van egy férjem, aki nélkül nem akarok élni, akivel együtt csináltuk ezt a két gyereket, és akihez azért mentem hozzá, mert el tudom képzelni, hogy 60 év múlva is szeretni fogom és örülni fogok neki, hogy ott van mellettem, akivel az életem nagyobb részét leélni tervezem. Félek attól, hogy annyira fontosak lesznek a gyerekeim, hogy rá nem szánok elég időt, figyelmet és energiát, hogy eltávolodik tőlem és kiszeret belőlem. És hogy én mindezt észre sem fogom venni.
Félek attól, hogy még elviselhetetlenebb leszek, mert mindent magam akarok majd csinálni, mert azt gondolom, hogy azt csak én tudom jól megcsinálni, és más pedig nem, hogy képes leszek azon veszekedni, hogy valaki miért úgy mosogatott el, ahogy. Félek magamtól, hogy egy unszimpatikus anyaoroszlán leszek, aki azt sem állja majd meg szó nélkül, ha valamelyik jó szándékú segítő családtag nem a gyerek jobb, hanem a bal lábát mossa meg először és ezek miatt folyamatosan konfrontálódik a szűkebb és tágabb környezetével. Félek, nem leszek elég rugalmas ahhoz, hogy belássam ha valami nem megy, vagy nem úgy megy, ahogy elképzeltem, és változtassak bármin úgy, ahogy most azt elképzelem, hogy majd változtatni fogok.
Kicsit félek a koraszüléstől, attól, hogy túl jól érzem magam ahhoz, hogy igaz legyen, és egyik pillanatról a másikra történik valami visszafordíthatatlan és befolyásolhatatlan, és veszélybe kerülnek a gyerekeim, még mielőtt megérettek volna a méhen kívüli életre. Szerencsére ez a félelem egyre csökken, ahogy telik az idő.
Félek, hogy egész életemben betegesen félni fogok valamitől. Főként persze attól, hogy a gyerekekkel történik valami. Hogy soha nem leszek nyugodt, hogy nemnormális módon rettegek majd attól, hogy megfullad/leesik/elkapja/megfertőzi/elüti/bántalmazza/megbántja/megcsalja/átveri. És félek azoktól a konfliktusoktól, amik azért generálódnak, mert én folyamatosan félek valamitől, és ezt még belátni sem vagyok hajlandó.
Félek attól, hogy beszűkülök, lebutulok, és annyira lelassulok, hogy halál idegesítő leszek mindenki számára, akinek az életét nem a popsikenőcs illata, hanem a munka, valamint a kultúr- és egyéb szórakoztató programok töltik ki. Hogy akár napi rendszerességgel lesznek pillanataim, mikor megáll az idő, körülnézek és felteszem magamnak a kérdést, hogy én tényleg ezt akartam?? Ugyanakkor félek, hogy nagyon gyorsan eltelik ez a pár év, és én nem fogom tudni, mihez kezdjek, szüljek-e még gyerekeket, vagy térjek vissza a munka világába, hogy újra hasznosnak érezzem magam, de azzal a tudattal, hogy valójában soha nem azt csináltam, amit szeretek/-nék.
Nem félek viszont a fájdalomtól. Nyilván ha átestem volna már akár egy hüvelyi szülésen, akár egy császármetszésen, vagy "csak" egy hasi műtéten, nem így nyilatkoznék. De egyrészt alapvetően elég magas a fájdalomküszöböm, másrészt pedig tudom, hogy a fájdalom elmúlik, addig is csillapítható és legyőzhető, szóval ettől egyáltalán nem tartok.
A két héttel ezelőtti posztom ellenére nem félek igazán attól, hogy ronda leszek, kinyúlik a bőröm, hájas leszek/maradok és emiatt nem fog a férjem kívánni és lelép mással. Egyrészt, mint tudjuk, a legjobb nőt is unja valaki és Halle Berry-t is megcsalták már, másrészt úgy érzem, ezt a problémát szintén fogom tudni kezelni, ha esetleg mégis a rondulás útjára lépek. És ha a férjem el is hagyna, nem hiszem, hogy azt a külsőm miatt tenné.
Valójában nem tartok attól sem, hogy hogy fogok egyszerre két egykorú gyerekkel bírni, mikor más még az egybe is majd' belepusztul, és attól sem, hogy majd milyen nagyon fáradt leszek, vagy hogy rosszul viselem az éjszakázást. Tisztában vagyok vele, hogy lesznek nehéz pillanatok, órák és hetek, de erről biztosan tudom, hogy be fog következni, és azt is tudom, hogy előbb-utóbb elmúlik, így nem félek tőle, hanem inkább - amennyire lehet - lelkileg készülök rá.
Kicsit sem félek attól, hogy a gyerekeim nem fogják szeretni egymást, vagy hogy nem lesznek jó testvérek. Nem tudom megmagyarázni, hogy ez miért ilyen egyértelmű bennem, talán azért, mert én el sem tudom képzelni, hogy valaki nincs jóban a testvérével, hogy nem "egy csapatban játszanak". Persze mi is sokat veszekedtünk a húgaimmal (és manapság is előfordul) sőt, olyan is volt, hogy hónapokig nem beszéltünk egymással, de soha nem volt kérdés, hogy semmiért és senkiért nem cserélnénk el, vagy likvidálnánk egymást az életünkből.
És mindig félek egy kicsit attól, hogy kifogyok a témákból és a következő héten már nem fogok tudni semmiről sem írni, csak meredek a képernyőre üres fejjel és üveges tekintettel.
Leolib
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr454502324
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
teheneszet 2012.05.11. 17:55:21
nagyon jo lett megint!
Csak egy dologra reagalnek, az aggodalmakra. Igen, ez sajnos igy van, nekem ez volt a legalapvetobb valtozas az eletemben, hogy most mar van valaki akiert felelos vagyok, aki miatt tudat alatt is de folyamatosan aggodom hogy valami tortenik vele. Persze igyekszem ezt elnyomni mert nem lehet ugy elni hogy az ember felelemben el, de talan emiatt ertem meg ha valaki nem akar gyereket vallalni. (Persze meg igy is boven megeri, nem is kerdes!)
Az elet - szerintem emiatt - soha nem lesz olyan mint elotte (minden mas lehet olyan, de szerintem ez a felelem az ember szivenek csucskeben alapvetoen megvaltoztat mindent). Minden olyan negativ dolog ami gyerekkel kapcsolatos sokkal jobban megerint (pl. most olvasok egy konyvet a Columbine iskolai lovoldozesrol, persze, eddig is szornyunek tartottam de most valahogy egesz mas szinten erint meg). Szerintem minden gyerekes tudja mirol beszelek - amig nem volt gyerekem azt hittem en is tudom, de nem.
Ne aggodj nem fogsz kifogyni, de ha igen, csak szolj, majd dobunk be temat :)
Csak egy dologra reagalnek, az aggodalmakra. Igen, ez sajnos igy van, nekem ez volt a legalapvetobb valtozas az eletemben, hogy most mar van valaki akiert felelos vagyok, aki miatt tudat alatt is de folyamatosan aggodom hogy valami tortenik vele. Persze igyekszem ezt elnyomni mert nem lehet ugy elni hogy az ember felelemben el, de talan emiatt ertem meg ha valaki nem akar gyereket vallalni. (Persze meg igy is boven megeri, nem is kerdes!)
Az elet - szerintem emiatt - soha nem lesz olyan mint elotte (minden mas lehet olyan, de szerintem ez a felelem az ember szivenek csucskeben alapvetoen megvaltoztat mindent). Minden olyan negativ dolog ami gyerekkel kapcsolatos sokkal jobban megerint (pl. most olvasok egy konyvet a Columbine iskolai lovoldozesrol, persze, eddig is szornyunek tartottam de most valahogy egesz mas szinten erint meg). Szerintem minden gyerekes tudja mirol beszelek - amig nem volt gyerekem azt hittem en is tudom, de nem.
Ne aggodj nem fogsz kifogyni, de ha igen, csak szolj, majd dobunk be temat :)
macskavati 2012.05.11. 19:59:55
Így, hogy mindezeket leírtad, számomra már nyilvánvaló, hogy az a veszély nem áll fenn, hogy észre sem fogod venni, ha megváltozol. Szuper, hogy ilyen pontosan tudod, miktől is félsz pontosan, így tenni is sokkal könnyebb ellenük.
Ziebi 2012.05.13. 07:35:55
Röhögni ér: a macskáimért is úgy tudok aggódni hogy majd belebetegszem időnként. Fogalmam sincs gyerekkel mit fogok érezni, ha ezt lehet még fokozni, nem tudom mi lesz.
Leolib 2012.05.13. 08:44:31
@Ziebi: Én is akkor ijedtem meg először, mikor lett macskánk és hogy pár hét-hónap után milyen durva szeretetet éreztem iránta, mondom ez nemnormális dolog, mi lesz, ha gyerekem lesz?! Hát az lesz, hogy elképzelhetetlenül sokkal másabb és még durvább és jobb lesz :))
pity pang 2012.05.13. 20:56:40
Attól egyelőre nem tartanék, hogy nem találsz témát, nagyon jók az írásaid. Nem sablonosak, mégis valóban a terhességről szólnak, jó stílusban.
A macska szerintem más. Nekem mondjuk kijáró macskáim vannak és abból a bizonyos 9-ből több életet is elpazaroltak már (azt hiszem, sokatmondó, hogy az egyiknek a fél alsó állkapcsát el kellett távolítani), így majdnem mindig adnak idegeskedésre okot, de a gyerek más para - nekem. Nem a macska szorozva egymillióval. :)
A macska szerintem más. Nekem mondjuk kijáró macskáim vannak és abból a bizonyos 9-ből több életet is elpazaroltak már (azt hiszem, sokatmondó, hogy az egyiknek a fél alsó állkapcsát el kellett távolítani), így majdnem mindig adnak idegeskedésre okot, de a gyerek más para - nekem. Nem a macska szorozva egymillióval. :)
kacce 2012.05.15. 10:41:03
Nagyon tetszett ez a poszt, olyan jól leírtad. Tőlem is folyton kérdezgetik, hogy nem félek a szüléstől? Itt van a nyakamon és eszembe se jut parázni rajta. Inkább ilyen dolgokon agyalok én is. Meg félek, hogy nem készülök el mindennel időben, mert mindig csak halogatom a dolgokat, még a kórházi táskámat se pakoltam össze.
Ziebi: hogy vannak a cicák?
Ziebi: hogy vannak a cicák?