38. hét

Ki a királylány, na ki? Hát ÉN! 38. hét! Iszonyú büszke vagyok magamra, hogy sikerült bent tartanom a kölköt eddig! Amikor még októberben az került a kiskönyvbe, hogy „fenyegető vetélés”, akkor álom időpontnak tűnt a 38. hét betöltése. De sikerült! És akkor húzzuk fel a magyar zászlót, szóljon a himnusz, akasszanak a nyakamba egy szépen csillogós érmet és ünnepeljen az egész ország! :-)
Ilyen hangulatom van ma, vagyis inkább épp most. Mert aztán kábé 10 perc múlva bepánikolok, hogy úúúúúúúristen 38. hét, azaz bármikor szülhetek. Én nem akarok még. Nem készültem még fel! Pedig tegnap egész nap olyan érzésem volt, hogy na, ma megszülök. Alig bírtam menni, alul feszített a hasam, olyan volt, mintha kiakarna esni a gyerek. Arra gondoltam, hogy én leszek az első nő, akinek a lábaközt kicsusszan a gyerek minden fájdalom nélkül :-) Aztán persze nem. Korán lefeküdtem, fáradtnak és nyűgösnek éreztem magam. 2 órával később iszonyú görcsre ébredtem. Mint amikor megjön és nagyonnagyon fáj. Ilyenkor már 2 meristinnel és 1 algopirynnel szoktam beljebb lenni. De most nem vehetek be semmit. Naszóval iszonyúan fájt, próbáltam lélegezni meg ellazítani magam, de annyira bepánikoltam, hogy most ez tényleg szülés és nekem ma van a szülinapom és nem lehet a gyerek szülinapja akkor, amikor az enyém, hogy csak csendben fogtam a hasam és mantráztam, hogy nemnemnem, nem szülünk. Aztán fél óra múlva már nem is fájt semmim, mosolyogva néztem valami bárgyú sorozatot a tévében és próbáltam visszaaludni. Viszont ami nagy tanulság volt, hogyha ez a jósló ennyire fájt, akkor milyen lesz már az igazi? Én azt hittem magamról, hogy magas a fájdalomküszöböm és a fájdalom a barátom, de kezdem úgy érezni, hogy csak becsapom magam.
Múlthéten voltunk ultrahangon, ahol jelezték, hogy a gyerek hozzám és az én elképzelt méreteimhez képest nagy. a 37. héten 3071 grammnak és 51 centinek mérték. Én ugye max. 2,8 kg-os gyereket szerettem volna szülni, helyes kis 50 centivel. És a fejkörfogatáról ne is beszéljünk! Nagy a buksija, így fogalmaztak, ami azt jelenti számomra, hogy hatalmas kerek feje van. Pont, mint nekem. De Férjnek olyan kis helyes buksija van, miért nem tudott rá hasonlítani? Persze mindenki nyugtat, hogy tévedhet az ultrahang, de én érzem legbelül, hogy ez nem lesz egy könnyű szülés és tényleg nagy lesz a baba.
Viszont nagyon büszke vagyok magamra, mert átlagba 2 naponta iszom a málnalevél teát, ami a nyári napon megszikkadt gyep szagára és ízére hasonlít, de lehúzom hősiesen és szedem a homeós bogyókat is, amiket a szülésznő ajánlott a szülésre. Gátat is masszírozunk nagyritkán, de nem esik jól, így hamar befejezi Férj a masszírkát, de gondolom jobb lenne csinálni, mert a gát vágás sem fog jól esni…
A babaszoba szinte már kész, a december közepén megrendelt szőnyegre várunk már csak, nem tudom, hogy hol akadhatott el, gondolom, a pakisztáni kisgyerekek ujjai nem olyan gyorsan szövik, mint gondolták a megrendelésemkor.
A csomagom is összekészítve, már azt se tudom, hogy mit pakoltam be és hova a táskába, de ott várnak menetre készen, csak pár dolgot kell induláskor bedobálni, ha jól sejtem, ezek tuti itthon maradnak.
Vizesedek, állítólag nem vészesen és a vérnyomásom is rendben, de se Én, se Férj nem ismer rám deréktól lefele. Férj imádta a kis lábujjaimat és a kecses bokám, most inkább egy elefánt lábhoz hasonlít, virsli ujjakkal. A gyűrűjeimet már egyáltalán nem tudom hordani és remélem nem jön meg a tavasz, míg megszülök, mert csakis kizárólag a téli csizmáim jönnek a lábaimra. 2 héttel ezelőttig kötött kisruhákat hordtam harisnyával, de most már a harisnya is kényelmetlen és szorít, levétele után este úgy néz ki a lábam, mint a kötözött sonka, így most 1 db fekete terhes leggingsben telnek a napjaim hosszú pulóverekkel. Gyakorlatilag állok a gardróbszekrény előtt és sikítva tudnék zokogni, hogy a trillió ruhámból, amiknek az összértéke a magyar államadósság igen jelentős részét fedezné, egy, azaz egy ruhám sem jön rám és Én egy, azaz egy leggingsben járok hetek óta. Este kimosom, reggelre megszárad. Mikor szülök már meg??  
Többet nem is tudok mit írni, hisz aki volt már terhes, az tudja, hogy ez a vége ez már tényleg terhesség és az idegek játéka, aki még nem volt, az el se tudja képzelni, hogy mennyire idegtépő ez a vajon melyik nap fog megszületni?! Igen, ez most minden szabad gondolatom kitöltője és ez igenis kardinális kérdés, mert én szeretek mindent tudni, hogy mikor mi fog történni. Nyaralni se szeretek úgy elindulni, hogy nincs meg legalább fejben valami terv, hogy melyik nap kábé mit fogunk csinálni. Így ez a várakozás megőrjít. Úgy érzem, hogy sose lesz vége. Pedig repülő még fent, gyerek még bent nem maradt :-)
királylány

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr224191390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borsolyka 2012.02.24. 09:24:33

hát, tudnám ajánlani a 29-ét! :D :D :D

borsolyka 2012.02.24. 09:34:54

hát, szülhet ma, de csak este.
de hol van? alszik még???

macskavati 2012.02.24. 13:48:26

Kitartás!
És a méretek miatt ne aggódj, egy csomószor fölésaccolnak ám. Enyémet a szülés napján 300 grammal mérték többnek.
A vizesedésre a zeller egész jó, ha meg bírod enni. Tedd fel a lábad, amikor csak tudod.

R2D2 & C3PO 2012.02.24. 14:09:26

Há', boldog szülinapot!
:-DDD

Ez az esemény (hogy ti. a gyerek a szülinapomra születik), nálunk is esélyes...

A ruhaproblémáidat átérzem.
Azt gondoltam, hogy a 20. hétig úgyse fog látszani semmi, elvégre első gyerek, hasizmom is akad. És most... Nem tudom még 2-2,5 hónapot hogy húzok ki a nyári ruhaszezonig...
A harisnyát még nem próbáltad? Szilikonosak a mostanában gyártottak, nem kell hozzájuk harisnyakötő, és nem szorítanak sehol. Mondjuk kétségtelen, hogy mínuszokban még hűsítő az élmény...

borsolyka 2012.02.24. 14:19:36

@R2D2 & C3PO: már bukta a közös szülinapot! én szuggerálom neki a 29-et, de nem akarja... nem is értem, miért...

R2D2 & C3PO 2012.02.24. 15:33:28

@borsolyka:
Mert ő is azt hiszi, hogy az a szökőnap. ;-DDD

(Amúgy azon akadtam ki, hogy az időkép.hu-n sem tudják, hogy 24. Pedig egy meteorológusnak csak képben kéne ezekről a dolgokról lenni...)

borsolyka 2012.03.01. 15:23:54

hiába minden... királylány még egyben nyomul. :(

panna cotta 2012.03.01. 16:22:15

@borsolyka: de hol tart? már a 40. héten? akkor még 2 hét belefér :-)

borsolyka 2012.03.02. 11:19:03

csak 39! de már agybafőbe jósolta magát :) még nyákdugó is jött kifelé :)

borsolyka 2012.03.08. 10:45:50

már betöltött 40...

borsolyka 2012.03.12. 19:11:35

na csjok, királylányt most császározzák.ha minden igaz, kb a kishapsi már kívülről szemléli anyuját.

teheneszet 2012.03.12. 19:43:43

koszi a hireket! Szorit-szorit. Miert kellett csaszar?

| ági | 2012.03.12. 21:10:23

@borsolyka: Te ezt LIVE nyomod a kórházból? :D

Sok-sok gratula nekik, puszi meg minden, dőljön a tej, egészség-boldogság!

borsolyka 2012.03.12. 21:23:28

@-sophie-:
hát,majdnem! ez az őrült nő fészbúkozott már az őrzőből is!

borsolyka 2012.03.12. 21:50:45

már képet is rakott fel... :D

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2012.03.12. 22:03:22

@teheneszet: nem raktam ma ki a posztodat, de holnap megígérem! :-DD Kicsit sok volt a mai nap, meg a királyjány is megszült :-DD

macskavati 2012.03.12. 22:27:54

Jupííí, gratula Királylányéknak! :)
gyors felépülést, sok tejet ;)))

teheneszet 2012.03.12. 22:52:42

gratula innen is!!! En ataludt ejszakakat kivanok!
jo hogy minden rendben, szep nagy baba!

gabby08 2012.03.13. 07:18:49

Én is gratulálok!!! :)

R2D2 & C3PO 2012.03.13. 07:56:58

@borsolyka:
Uhhhh!
Ezek a méretek!
Ehhez tényleg kellett a csaszi! Én sem mentem volna bele, hogy természetesen jöjjön ki egy ilyen hatalmas nagy baba!

Királylánynak én is gratulálok! :-D

borsolyka 2012.03.13. 08:11:32

@R2D2 & C3PO:
hát, ők sem tudták, hogy ekkora... eddig olyan 3,5nek mérték :D

teheneszet 2012.03.13. 08:48:26

ezek a meresek tok erdekesek. Nekem szules elott egy hettel mondta a doki hogy kb. 3700 gr-ra saccolja. Pont 3700 lett :) de ez tok ritka lehet, hogy igy eltalaljak, ahogy egyre tobb ilyet olvasok.

panna cotta 2012.03.13. 09:36:32

Én csak most néztem, mekkora. Egy óriásbébi! :-) Ahhoz képest, hogy anno a tesóm 3100 gr-mal született, és anyukám azt mondta, hogy alig bírta megszülni :-DD
Gratula királlyánynak és Simonnak!

teheneszet 2012.03.13. 17:01:09

mondjuk nekem a doki mindig azt mondta hogy nem a suly a lenyeg hanem a fejmeret, ott 1-2 cm kulonbseg is sokat szamit (ezert inditottak nalam pl. mert a feje elerte a kritikus meretet).

macskavati 2012.03.13. 19:50:40

@panna cotta: a fiam 2910 grammal született, és a szülésznő meg az orvosnő is azt mondta, hogy ha egy kicsit is nagyobb, nem tudtam volna megszülni. Pedig nem vagyok egy madárcsontú alkat :)
Tényleg a fejátmérő számít, én is úgy tudom. Mintha 10 rémlene, hogy az még oké, de nem vagyok benne biztos.
A kisfiam fejkörmérete 33 cm volt.

R2D2 & C3PO 2012.03.13. 19:58:13

@macskavati:
Ja, csak nem teljesen így. A gyerek feje átmérőjének és az anya medencéjének kell összeillenie...
Ez lehet 10 centi, de több is (mint pl. nálad), vagy akár kisebb. Minden nő más ebben is. ;-D

Ja és az átmérőt pível meg kell szorozni és megkapod, hogy mekkora sapkára lesz szükségetek. ;-DDD

macskavati 2012.03.13. 20:00:07

@R2D2 & C3PO: na igen ám, de nem kör alakú a feje :) Ezért a pí nem jó.

panna cotta 2012.03.13. 20:25:33

@R2D2 & C3PO: @macskavati: Oké, én elvesztem ebben a matekban. De egyelőre nincs min aggódnom, ha meg odakerülök, majd ti megtanítotok számolni :-D

teheneszet 2012.03.13. 21:44:45

igen, tenyleg igy van, mikor a doki 10 centit mert az UH-n, akkor javasolta az inditast. A kormeret nalunk 36 cm volt, allitolag ez mar nagyon hatareset, mondjuk kellett is egy kicsit vagni (de nem volt veszes). Inkabb azert lehetett mert nagyon gyorsan kibujt halistennek, a kitolas ossz 15 perc se volt.

R2D2 & C3PO 2012.03.14. 08:31:42

@macskavati:
A kissapkák meg nyúlnak. ;-DDD

Lehet ellipszist, stb. is számolni, de a kör könnyebb és gyorsabb. Ízlés dolga...
süti beállítások módosítása