Azt a szót, hogy hormongőz, már majdnem annyira utálom, mint a pocaklakót. Elcsépelt lett és semmitmondó, és körülbelül annyi igazságtartalmat érzek benne, mint a 30 évvel ezelőtti "kettő helyett kell enni" tézisben.

Kétélű fegyver ez a terhes nővel interakcióba kerülő fél kezében, hiszen ha a kismama nem ért vele egyet/hülyén viselkedik/felháborodik/sír vagy bármilyen más, kicsit szélsőséges reakciót mutat, a helyzet jellemző (le)kezelése egy legyintés, hogy jóvan, nézzük el neki, szegény csak terhes. És a szerencsétlen kismama bármit is tesz, mond, bárhogy is érvel, nem tudja meggyőzni a külső szemlélőt, hogy kérem én tényleg teljesen normális és beszámítható vagyok, nekem hormonok nélkül is ez a véleményem/ezt a hatást váltotta ki belőlem az adott szituáció.
 
Rossz eszköz ez a kismama kezében is, hiszen ő bármikor és bármilyen helyzetben mentegetőzhet könnybe lábadt szemmel, hogy bo-bo-bo-bocsánat, csak a hormonok, és sakk-matt, az áldott állapotúnak mondott nő innentől kezdve nem felelősségre vonható, és gyakorlatilag bármit megengedhet magának.
 
Persze biztosan vannak szélsőséges esetek, kivételek, és mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki pedig mindig, vagy márpedig ő soha. De én most nem róluk beszélek, hanem mondjuk magamról, aki szerintem az átlagot képviselem. Tény, hogy érzékenyebb lettem, ami nálam abban nyilvánul meg, hogy más dolgokon, amik korábban csak felbosszantottak, most sírok. Nemterhesen ennél sokkal szélesebb repertoárt tudtam felmutatni: vagy hápogtam a tehetetlen dühtől, vagy magamban dödögve eregettem lila füstöt a füleimen keresztül, esetleg az agyvérzés határán billegve ordítottam, ahogy a csövön kifért, olyan is volt, hogy mély kussba vonultam, mert nem és nem voltam hajlandó szót és energiát fecsérelni a konfliktusra, esetleg nagyon higgadtan és elegánsan aláztam porig a velem vitába keveredett delikvenst, de az is előfordult, hogy színtiszta szeretettel és érzelemmel próbáltam megoldani egy látszólag nem ezt érdemlő helyzetet. Most meg mindig csak sírok. De attól én még ugyanaz az ember vagyok ugyanolyan értékrenddel és véleménnyel, mint a pozitív teszt előtti napon, és kifejezetten bánt, ha egy cselekvő- és döntési képességében korlátozott, nem teljesen beszámítható, a megnyilvánulásait kontrollálni nem tudó ösztönlénynek tartanak, akinek elég, ha megsimogatják a nem is kocka fejét.
 
Nem érzem most jól magam. A ma hajnalt két óra bőgéssel indítottam, mert rosszat álmodtam. Megviseltek a hét konfliktusai és rossz hírei, amire legszívesebben most úgy reagálnék, hogy bekucorodok a sarokba és a fejemre húzok egy plédet. Ilyen viszont volt eddig is és lesz ezután is, és kikérem magamnak, hogy ez amiatt lenne, mert magával ragadott a menetrend szerinti hormongőzös.
 
Látom ám a félmosolyokat a szájszegletben, olvasok ám a fejekben, miszerint khm, a fenti sorok hátterében is nyilván az érzelmi hullámvasút zakatol:D Mondom, hogy ez a 22-es csapdája.
 
Na de nem csak lelki életet éltem az elmúlt héten. Bejártam kisegíteni a férjemhez az irodába és a munkahelyemre is vissza kellett mennem lebonyolítani a projektátadásokat. Elhatároztam, hogy belekezdek egy évek óta húzódó nehéz vizsgasorozatba, és a vezetési ismereteimet is szeretném feleleveníteni. Háziorvoshoz is kellett mennem, hogy megcsinálja a kötelező EKG-t. Erre végülis nem került sor, mert teljesen lefoglaltam őt egy nemrég megtalált és általa eddig nem ismert sok éves MRI lelettel, amiről sejtettem, hogy esetleg befolyásolhatja a szülés módját. A gyanúm beigazolódott, a természetes szülés lehetősége nagy valószínűséggel kizárt, így 99%, hogy programozott császármetszésre kerül majd sor. A végső ítélet kimondása előtt azonban meg kell ismételni a neurológiai és MRI vizsgálatot, lehetőleg minél hamarabb, azután pedig idegsebészeti konzíliumot fognak tartani. Jövő héten pedig vissza kell mennem, hogy pótoljuk az elmaradt EKG-t is, így mégsem telik az orvosi vizsgálatok szempontjából annyira eseménytelenül a 12. és 16. hét közötti időszak, mint amire számítottam.
 
Természetesen ezekről az eredményekről is beszámolok majd.
 
Leolib

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr314050020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macskavati 2012.02.02. 17:41:24

Engem a hormongőz egészen a szülésig elkerült. De akkor aztán bepótolva megkaptam mind a 9 hónapnyit. Pedig már kezdett nagy lenni az arcom, hogy ez a hormonduma mekkora kamu :)
Azóta tudom, hogy nem.

R2D2 & C3PO 2012.02.03. 22:46:04

@macskavati:
Én is ezt akartam írni, de rájöttem az, hogy a Szex és New Yorkon sírok, az nem elkerülés. ;-DDD

De a lelkivilágomat helyrerakja. Most járok Miranda várandósságánál. :-P

Mondjuk azon túl, hogy pár ember hihetetlenül lefáraszt (és egyszerűen ignorálom őket), annyira nem vagyok hisztis, mint egyébként szoktam lenni. Plusz az, hogy szinte alig veszekszünk - meglepő... Mondjuk a párom ezt imádja, abban a tévhitben él, ha mindig mindenki magába folyt mindent, akkor az szuper. ;-D

macskavati 2012.02.03. 22:50:01

@R2D2 & C3PO: Hihi, Miranda várandóssága remek sírnivaló :DDD
Most néztem nemrég én is szoptatás közben, hááát :)))

| ági | 2012.02.03. 23:13:31

Én is SATC-t néztem :D

Amúgy meg... bevallom, utáltam terhesnek lenni, többek között a hormonbuli miatt.
És azt is bevallom, hogy még 5 szülést bevállalnék, de terhességet egyet sem :(

macskavati 2012.02.03. 23:30:37

@-sophie-: Én meg fordítva :) Még most is nosztalgiázva nézegetem a terhes nőket, én imádtam!!!
A szülés nem volt olyan faintos, de már halványul.
De ami engem ledózerolt a szülés után, hát az überbrutál volt.
Kellett nekem hisztinek gondolni a hormontémát, megérdemeltem...

| ági | 2012.02.03. 23:36:26

@macskavati:
:D
Én terhesen azé bőgtem, hogy a pasim elmegy dolgozni, én meg nem.

macskavati 2012.02.04. 00:14:31

@-sophie-: :DDD
Ha én most összeírnám, hogy miken bőgtem, hetekig rajtam röhögnétek :)))

Ziebi 2012.02.08. 00:04:33

Ez tökjó kis írás volt. Nekem elég egy PMS és kifordulok magamból. A legrosszabb, hogy tudom hogy irreális az amit érzek, de nem tudok vele mit csinálni. Max elvonulni egy sarokba hoyg ne rúgjak fel senkit (álatlában ezt csinálom)
süti beállítások módosítása