No, ott hagytam abba, hogy sikerült decemberben eljutnom a Speckódokihoz. Hát nem okozott kellemes meglepetést, pont olyan amilyennek leírták. Időnként nem értettük mit beszél, így aztán még jó hogy ketten mentünk a Férjemmel, mert össze bírtuk aztán logikázni, hogy miről mit mondott.  A legfontosabb, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján, simán megtörténhet, hogy természetes úton megfoganok, megnyugtatott, hogy így vagy úgy lesz gyerek. Nadeaztán nyomta a pofonokat is rendesen. (hát nem egy empatikus ember) Némileg kuncogva nézte a 3. napi eredményeimet majd kijelentette, hogy a jelen állapot szerint a petefészkem működése olyan, mint egy 48 éves nőé. Hát köszi! Anyád hogy van? Mert láttam az előbb, mintha álmos lenne…

Majd, miután bevitte a kezdő ütést, felvette az anamnézist. Igazából csak a száraz tények érdekelték. Mikor mi történt, mi milyen értéken stb. Aztán előkapott egy pappert és szépen összeírta, hogy milyen vizsgálatokat kér a következő találkozóig. Nos, mondanom sem kell, hogy totál kínai volt az egész. Betűk egymás mellett értelmezhetetlen sorrendben… és a papír csak telt és telt. Aztán végigmentünk rajta még egyszer, és kiderült, hogy a nagy része egy vérvétellel megúszható, de a többi bizony utánajárós, bejelentkezős, vagy éppen fizetős történet.
Pár nappal később elcsattogtam a doki állami rendelésére, és ott szépen kiállították nekem a beutalókat a vizsgálatokra. Pontosan 14-et. A 15-et a háziorvosnak kellett, aki szokásától eltérően kicsit morgott, de megírta a papírt.
Mivel volt ezekben többek között terheléses cukorvizsgálat, ezért úgy döntöttem, hogy két ünnep között beáldozok egy reggelt és átesek egy kalap alatt a vérvételesen részen. Így aztán egy reggel megjelentem a már kilóra mérhető beutalóimmal. A vérvételes néni, majdnem leesett a székről, amikor meglátta a mennyiséget. Majd közölte, hogy ő ezt bizony nem tudja megcsinálni, mert ez túl sok így egyszerre! Aztán osztottak-szoroztak a kolléganővel, majd abban maradtak, hogy ez a mennyiség még mindig kevesebb, mint amit véradáskor levesznek, szóval zöld lámpa. Laza 30 perc alatt írta meg a kémcsöveket, ami a végére 24 db lett. Sokkoló látvány volt. Mire ideáig eljutottunk a nénik már inkább sajnáltak, szóval elsőre levett 12-őt, aztán egy óránál 6-ot, két óránál még 6-ot. A Férjem mindeközben a szúrások között – egy jó edzőhöz hívem – felgyúrt a következő fordulóra a vérvételre várakozók legnagyobb döbbenetére. :-D
Nos, az utolsó 6-os után már nem volt természetes a mosolyom. A világ átalakult körhintává, az emberek elmosódtak, a csontfehér szín meghatározása új értelmet nyert számomra. A Férj belém diktált egy kakakót (miután két órán keresztül csodálta a kávéautomatát, egyszerűen ki kellett próbálnia, és erre a legjobb alany a félholt felesége:-D), letámogatott a kocsihoz, és elhúztunk a naplementében…ööööőőőő illetve a napfelkeltében a mekibe, mert ugye az anyagot pótolni kell! :-D
Szóval ez történt a múlt héten. Az eredmények még folyamatban vannak, de ígérem, ha valami érdekesre bukkannak visítok. :-D Az eheti programom már sűrűbb volt, de erről majd a jövőhéten.
Borstörő

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr463521383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teheneszet 2012.01.05. 11:39:58

jo alaposnak tunik a doki, legalabb jo kezekben vagy...

R2D2 & C3PO 2012.01.05. 11:47:12

Ó, te szegény! Remélem, a vért vevő hölgyek ügyesek voltak!
És az eredmény? Még nem tudod?

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2012.01.05. 11:49:06

@R2D2 & C3PO: egy része már kész, egy része meg folyamatban. Igazából nem mindent tudok értelmezni. A pajzsmirigyem okés, azt látom :-D

macskavati 2012.01.05. 18:27:07

nekem szimpi, hogy ennyi vizsgálatot megcsináltat, utálom azokat az orvosokat, akik nem veszik komolyan a pácienst.
nemsokára csíkos leszel te is, meglátod :)
(aztán meg majd hallgathatjuk, hogy ajj, azok a fránya terhességi csíkok :D)
süti beállítások módosítása