27. hét

Sohasem értettem, hogy miért akarnak felnőtt, értelmes nők otthon, a saját lakásukban szülni? Évekkel ezelőtt a csigakettesen volt egy műsor Szülőszoba címmel, amiben szüléseket mutatattak be. Ott láttam egy otthonszülést, ami akkor nagyon felkavart és felháborított! Lehet nem jól emlékszem, de Anyuka a panel 8. emeleti - nem túl nagy fürdőjében - a kádban vajúdott, majd a hálóban szült meg. Ez kiborított és dühös voltam, mert nem értettem, hogy miért veszélyezteti valaki a gyereke és saját életét otthon, ahelyett, hogy a jószagú, gyönyörűen világos és barátságos szülészeten orvosi felügyelet mellett hozná világra gyermekét?! És mi az a 3 éjszaka, amit el kell tölteni az osztályon?!

Aztán terhes lettem… lassan a 6. hónapot kezdem, és azon gondolkozom, hogy miért kell nekem egy kórházban szülnöm? J Mindenhol azt tolják, hogy a szülés a világ legtermészetesebb dolga. A szervezet tudja a menetet, csak hagyni kell és bízni saját magunkban…. Ehelyett beszabályoznak általam nem ismert orvosok (örülök, ha valaki feltétel nélkül tud bízni a nőgyógyászában, sajna én soha senkiben nem bízom, főleg nem egy olyan emberben, akinek általában csak a feje búbját látom a két lábam között), és döntenek a gyerekemről általam legkevésbé sem szimpatikus nővérek, csecsemősök. Bizalmatlan vagyok nnnna…  No, nem azt mondom, hogy el tudnám képzelni, ahogy a nappalinkban megszülök, miközben Anyám és Anyósom sertepeltél körülöttem, Férj kutyát etet és a háttérben szól a tévé, de valahogy a kórház és itthon között lenne jó csöndben szenvedni és Férj kezét markolászva megszülni a gyermeket. Valószínűleg ilyen lehet a születésház, de mivel jeleztem, hogy senkiben nem bízom, így nem hiszem, hogy ott el tudnám engedni magam….

Hogy miért is ezzel kezdtem? Mert múlthéten meglátogattuk a szülészetet és végre valahára találkoztam a szülésznővel. Alaposan körbejártam a szülészeteket mikor terhes lettem, elolvastam minden fórumot és kórházértékelő írást, így esett a választásom a házunktól legmesszebb eső kórházra! J Mivel én sose voltam beteg, így a Vészhelyzet traumatológia osztálya és a Grészklinika volt a viszonyítási alapom, hogy milyen is lehet egy kórház belülről. Sokkolt a magyar valóság, megtörtem a szülészet előtt ülve: elsírtam magam.

Jó fél órát váratott a szülésznő, mert épp szült (jókifogás, persze J). A szülészet előtti váró kicsi, levegőtlen, nem rendelkezik ablakkal és tele van poros művirágokkal. Egy tömbkórház legközepe, halvány neonfény és kettő kényelmetlen kerti pad. Itt üldögéltünk Férjjel, jöttek-mentek az osztályról orvosok, nővérek, kismamák, apukák, én pedig egyre kétségbeesettebb arccal és egyre erősebben szorongattam Férj kezét. Hol van az én vágott virágokkal és fénnyel teli váróm, amit elképzeltem? Hol van Mekcsábító a szexi köpenyben? Könyörögtem Férjnek, hogyha oda kerülünk, akkor egy percre se hagyjon magamra, végig legyen mellettem, ne engedje magát kirakni a szülészetről. Férj persze leígérte nekem a csillagokat is az égről, és a héten már jelezte, hogy lassan be kellene szerezni felfújható ágyat és kempingfelszerelést, ha táboroznia kell a szülészet előtt. Kereste a jégakkukat is, hogy a hűtőtáskába a sör megfelelő hideg legyen, hisz ott fog sörözni a haverokkal. J Viccesnek gondolja magát, pedig ez egyáltalán nem vicces!

Végtelennek tűnő idő után végre előkerült a szülésznő, aki első pillanattól fogva szimpatikusnak tűnt. Kinyitotta a kóddal védett szülészet ajtaját (el ne felejtsem majd, hogy Férjnek is szerezni kell oda egy kódot, csak van valakinek szaki ismerőse, aki megoldja J), mi beléptünk és rájöttem, hogy hova bújt a váróból a fény: hát oda! Széles folyosó, világos falak, gyönyörű és ízléses képek a falakon. Körbe vezetett minket, mindent elmondott, mindent megmutogatott, a szülőszoba álmaim netovábbja: egyáltalán nem látszik rajta, hogy ez egy kórházi szoba. És amiket ígért, na, ha azoknak csak a fele lesz igaz, én szentté avattatom a szülésznőt, az tuti! Azt mondta, hogy bárhogy vajúdhatok. Nem nagy ügy, ezt máshol is ígérik. Aztán azt is mondta, hogy a kitolási szakaszban is bárhogy lehetek: fejenállva, guggolva, ülve, fekve. Neki tök mindegy. Itt már vigyorogtam, és veregettem a vállamat, hogy mekkora királylány vagyok, hogy ilyen szuperjó kórházat találtam! De amikor azt mondta, hogy szülés után rögtön rám rakják a gyereket és majd csak akkor viszik megmosdatni, mérni, amikor elkezd pilledni rajtam vagy Férjen (ami kb. 2 órával a szülés után van), akkor úgy éreztem, hogy a szülésznő nyakába borulok, majd odabilincselem magam a szülőszobába a radiátorhoz, mert én itt fogok szülni akkor is, ha piros hó esik J

Majd jelezte a szülésznő, hogy nagyon kellene dokit választanom az osztályról, mert Ő nem lesz elég… Ajánlott egy fiatal doktornőt, akinek a magánrendelésére el is látogattam. A hölgy kb. 35 éves, azaz pár évvel idősebb csak nálam, mosolygós, nagydumás csaj. Kinyitotta a kiskönyvem, meglátta, hogy hol dolgozik Férj és utána már csak erről beszélgettünk J Kiderült, hogy hatalmas focirajongó, Férj pedig az egyik nagy fociklubnál munkálkodik, szóval teljesen odavolt a doki, mesélt és kérdezett és örömködött. Én is. Szimpatikus volt Ő is. Ugyan még sose volt gyengébbik nemű nőgyógyászom, de benne bízni akarok, muszáj lesz, mert könnyű szülést szeretnék, és úgy tűnik, hogy ebben segíteni tud és fog is J

Régen nem írtam, aminek nagyon egyszerű magyarázata van: az égvilágon semmisem történik velem. De tényleg. Növekszik a pocakom, növekszik az étvágyam, amit próbálok kordában tartani, több-kevesebb sikerrel, ezen mondjuk nem segít, hogy beiratkoztam egy cukrász tanfolyamra, ahol finomabbnál finomabb sütiket sütünk nagyüzemben egy ultracuki barátnőmmel.

Voltunk 4D ultrahangon, gyerek gyönyörű, nem vagyok elfogult azt hiszem. J  Pedig előtte sose szerettem a 4D-s ultrahangok képeit, barátnőim mutogatták a számomra felismerhetetlen barna képet, amin egy pacát láttam és persze bőszen bólogattam, hogy hát hogyne látnám benne barátnőm vagy a férje vonásait. Aztán eljött az én ultrahangom, nagyon izgultam, mint minden ultrahang előtt. Mi van, ha nincs meg az egyik lába? Kérdeztem Férjet útközben, majd közölte, hogy az nem lehet, mert az eddigi vizsgálatokon megvolt, szóval nyugi, megvan a lába… Nem győzött meg J

Reggel mentünk, ittam egy kis kólát is, hogy felpörögjön a bébi, természetesen bealudt. De pontosan ugyanúgy, ahogy Férjem szokott: kis kezét a feje mellé rakva. Nagy nehezen megtaláltuk az arcát és megjelent a képernyőn Férjem kicsi mása… Úgy tűnik sikerült a klónoznunk! J Remélem az eszét és a csajfogó kék szemeit is örökli, mert akkor nagy baja nem lesz az életben! Azóta is hordozom magammal a képét, naponta megnézem, gyönyörködöm és nagyon várom már, hogy megöleljem.

Voltam a terheléses cukor vizsgálaton is, komolyan, ezzel vallatni lehetne… Én még soha életemben nem ittam ilyen édes trutyit. Pedig magánrendelőbe járok és kaptam citromot is bele, de sokat nem dobott az ízen. Jelezte a nővér, hogy maradhat az alján egy kis cukor, jól kevergessem. Egy kicsi cukor az alján? Ha fél kiló kicsinek számít, akkor rendben, de ahogyan ittam a zaccos cukorszirupot, azon gondolkoztam, hogy ezt tuti kihányom. Férj felhívta a figyelmem, hogyha kihányom, akkor rosszabb lesz újra meginni rögtön, szóval bírjam. Bírtam és ittam. A végén megkérdeztem Férjet, hogy van még fogam? Mert szerintem kihullott az összes ettől az édes cucctól. A cukrom 4,7 lett, ami állítólag kiváló.

Ennyi történt velem az elmúlt hetekben, készülődök a karácsonyra, furi, hogy ez lesz az utolsó karácsonyunk Férjjel kettesben…

Mindenkinek boldog Mikit és ígérem sűrűbben írok! J

 királylány

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.