Először is elnézést, amiért elmaradt a napló, mentségünkre legyen mondva, hogy kissé elfoglaltak voltunk az utóbbi időben.

Az elmúlt két hetünk extra sűrűre sikeredett, a lassan 7 kilós ifjú hölgy úgy betáblázta a naptárját, hogy alig győztem követni. Egyre több programunk van, amit ő is élvez, és én sem érzem magam bezárva, az egésznek csak a flylady énem (takarítós program - http://www.urban-eve.hu/2009/03/23/flylady-tedd-rendbe-a-lakasod-tedd-rendbe-az-eleted/) nem örült, a lakás ugyanis úgy úszott el, ahogy a terhességem elején kiszínezett álmaim arról, hogy micsoda fittmama leszek. Voltunk a nagypapánál, aki hihetetlen szeretettel játszik az eddig egyszem unokájával, és boldog-büszkén nézi, ahogy a fia Tökmaggal bánik. 

Vagy az asztalost kellett szórakoztatnia, aki párszor belekavarodott a számolásba, mikor Tökmag kissé éles üvöltésének közepette próbálta felmérni a készítendő bútor pontos méreteit. Merthogy szétrobbantjuk a nappalit. Illetve azt, ahol a nappali helye lenne.  Új lépcsőkorlátok, hatalmas beépített szekrény, mert az eddigi állapotában a galéria lépcsője bizony nagyon gyerekveszélyes volt. És ugyan Tökmag még a "leteszem és ottmarad" effektet nyomja, de ez elég gyorsan változni fog a helyzet... 

Aztán múlt hétvégén Tökmag bandázni ment, ráadásul elővéve anyjától örökölt sznob énjét, rögtön Siófokon, egy hotelben. Banyatalálkozó volt, amit a sokeszű kismamák ügyesen szombatra szerveztek, csak azt felejtették el, hogy ez a szombat bizony munkanap, velem az élen. Így történt meg az, hogy délelőtt megérkezett értünk Borstörő a férjével, és miután becuccoltuk a gyereket, a babakocsit, a kengurut, és a degeszre tömött pelenkázótáskát a kocsijukba, lefuvaroztak minket Siófokra. Jóatyám szokta volt mondani, hogy nem az az úr, akinek autója, hanem akinek sofőrje van. Szóval a lányom már hivatalosan is úrilány, amit az állandóan kecsesen eltartott kisujja is bizonyít.  Kénytelen vagyok megállapítani ismételten, hogy nagyon jó csapatot hoztunk össze. Volt lent egy rakat baba, fél éves és az alattiak, pár kisgyerek, egy kiskamasz, két gömbölyű pocak, és a babára várók is. Meg persze férjek, akik szemrebbenés nélkül tűrték, ahogy az éttermekben, társalgóban, gyakorlatilag szinte mindenhol előcsaptuk a melleket, ha a dedek megéheztek. Nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy senki kezében ne a saját gyereke legyen, azért csereszoptatás nem volt. Viszont szívmelengető volt látni azt a bizalmat, ahogy simán másra bíztuk szemünk fényét. 

Este megérkezett Tökmag apukája is, és én elolvadtam, ahogy a lányom meglátva az apját, hatalmas vigyorral köszönt neki. Aztán este átmentünk egy étterembe, ami finoman fogalmazva sem volt gyerekbarát. Ahhoz képest, hogy rajtunk kívül nem volt vendég, húzták a szájukat a gyerekekre, fájt nekik megmelegíteni a vizet a tápszerhez, diszkréten morogtak a bajszuk alatt. Pedig ha jól emlékszem, ott nem is monokiniztünk szoptatás címszóval. 

Vasárnap délelőtt sétáltunk egy nagyot a Balaton partján, készült pár spontánra komponált fotó (így jár az, aki hivatásos fotósokkal megy babakocsi-tologató partira), és nagyon, de nagyon jó volt. Aztán múlt héten beütött a ménkű, kiderült, hogy megint egekben a vérnyomásom.

Vérnyomáscsökkentő, és a PCOS miatt korábban is szedett metformin jön, ami azt jelenti, hogy azonnal el kellett választanom Tökmagot. Nyakalja a tápszert, viszont mennyiségben az előírt adag kevés.. nem tölti ki a gyomrát a kis bélpoklosnak. Így gyermekorvosi utasításra elkezdtünk tegnap almázni. Azért tegnap, mert Tökmag apja hétvégére kimenőt kapott, három másik gyerekes apukával túrázni mentek, több liternyi magas alkoholtartalmú üzemanyagot cipelve magukkal. Jellemző az életünkre, hogy azzal jött haza, hogy tök jó volt kicsit nélkülünk, de még jobb volt hazaérni hozzánk, viszont az alkoholgőzös kanmurin is többet aludt, mint itthon szokott. Mindenesetre abban maradtunk, hogy január-február környékén, ha már nem érzem magam ennyire tohonya tehénnek, én megyek el a barátnőmmel egy pihenős-relaxálós gyerekmentes két napra. Egyelőre elképzelésem sincs, hogyan fogom itt hagyni a minit két napra, mikor a tejelválasztásba is belehasadt a szívem kicsit. Azt hiszem, nekem jobban hiányzik a szoptatás, mint neki, arról nem is beszélve, mennyire utálok éjjel kimászni a jó meleg ágyból bekeverni a tápos csibe kajáját. 

Szóval elvagyunk... ez a hét megint jó pörgős lesz, holnap reggel nekem vérvétel, valamikor majd kiállítás megnyitóra (http://hvg.hu/kultura/20111110_kerenyi_imre_kepvasarlas_visszakezbol) is megyünk, elvégre a gyermek kulturális nevelését nem lehet elég korán kezdeni (a zeneit sem, hetek óta alternatív rockot hallgatunk, meg rockoperákat), közben festés lesz itthon, meg folytatódik a fúrás-faragás, és az almapüré-gyártás nagy tételben. Nem unatkozunk. Kezdem igazán élvezni a HTB létet. 

Tökcsősz

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr673400614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása