Többek között azért szeretek a "madaras bevásárlóközpontba" járni, mert sok olyan húst lehet ott találni kitűnő minőségben, amit másutt nem. Ilyen például a friss nyúlhús. Ezt a jószágot manapság méltatlanul rangján alul kezelik hazánkban. Igen ízletes, és nincsen olyan jellegzetes íze, mint például a birkának, ami miatt mellőzni kellene. Ezen a hétvégén sem tudtam ellenállni a szép gerincnek, és rögtön tudtam mit készítek belőle.

Hozzávalók a paprikáshoz: 4 db nyúlgerinc (lehet csontos is, annál finomabb lesz a végeredmény), 1 nagy fej vöröshagyma, 25 dkg füstölt szalonna, 1 gerezd fokhagyma, édesnemes pirospaprika, fél zöldpaprika, 1 kisebb paradicsom, bors, só, őrölt kömény, 4 evőkanál tejföl és 1 csapott evőkanál liszt a habaráshoz.

A vajas galuskához: 25 dkg finomliszt, 2 tojás, kb. 120-130 ml langyos víz, csipet só, 5-8 dkg vaj.

A húst alaposan megmostam, és kb. 2x2 centis kockákra vágtam. A szalonnát kis kockákra vágtam, és lassú tűzön kiolvasztottam a zsírját. Nem kell ropogósra sütni. Mikor színesedni kezdett, rádobtam a felaprított hagymát, és üvegesre pároltam a zöldpaprika és a paradicsom társaságában. Lehúztam a tűzről, hagytam kicsit hűlni, és egy jó evőkanálnyi édesnemes pirospaprikát tettem rá, majd a húst is hozzáadtam. Egy korty vizet ilyenkor kell alá löttyinteni, hogy ne égjen meg a paprika, és ne kapjon oda a hús se. Őröltem rá némi borsot, kissé megsóztam, késhegynyi köménnyel és zúzott fokhagymával fűszereztem, és közepes lángon befedtem. Ha gyenge a nyúl, 30-40 perc alatt elkészül, de ezt könnyen ellenőrizhetjük. Ha kell, a végén pótolni kell a folyadékot rajta, hogy legyen elég lé amit besűrítünk. A lisztet a tejföllel elkevertem csomómentesre, és kis lé hozzáadásával hígítottam. Ezután lassan a forrdogáló húshoz adtam, és egyet még rottyantottam rajta. Hosszan forralni már nem szabad.

A galuskához legalább 3 literes lábasban vizet forraltam sóval és némi zsiradékkal. A lisztet a tojással, sóval, és aprónként hozzáadott vízzel csomómentesre kikevertem, és a lobogó vízbe szaggattam. Miután feljött a víz felszínére még 1 percig főztem, és egy jénai edénybe, a vajra szedtem rá.

Frissen a legfinomabb!

Ágibébi

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr973337010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása