18. hét

Nem tudom a terhességgel járó álomkór mikor esedékes. Eddig úgy tudtam csak az első trimeszterben, rám viszont egyértelműen mostanában tört. Reggel alig bírok kikászálódni az ágyból, napközben nem bírom nyitva tartani a szemem és este már a TV macival fekszem. Mégsem érzem magam kipihentnek. Magamat vizslatva a tükörben egy sápadt, beteg arcot látok, csíkszemekkel. Kiábrándító.

Elkezdtem viszont kismamajógára járni! Vesztemre az is elég későn van, nyolckor ér véget, de legalább feltölt. Nem egyforma korú terhességek verbuválódtak össze az órán, van olyan kismama, akinek kisebb, van, akinek már óriási a pocakja, és olyanok is vannak, akik már nyilvánvalóan nem lesznek jelen a következő alkalommal…:-D Sokáig böngésztem a netet, hogy megtaláljam a számomra megfelelő jógaórát, mert mindenhol borsos árakkal találkoztam. Ez már csak ilyen, ha kismama vagy menyasszony vagy, nyisd ki a pénztárcád jó szélesre! Szerencsére beugrott, hogy lecsekkoljam a kórházam honlapját is, hátha… És lőn! Egy szülésznő hirdette a nőgyógyászat menüpontban, hogy ő bizony tart jógaórákat a kerületemben. Ennek az alacsony ár mellett az is az előnye, hogy csupa olyan nővel találkozom, akivel egy kórházban fogunk szülni, ráadásul mivel az órákat egy ottani szülésznő tartja, így ezer kérdéssel lehet bombázni az óra előtt, után, sőt közben is. Tart ugyanis pihenőket, és ilyenkor direkt bátorítja a kismamákat, hogy tegyék fel kérdéseiket.

Még csak egy órán vettem részt, de már most tisztában vagyok azzal, hogy nagyjából miként zajlik majd a szülés, hogyan kell lélegeznem a vajúdás és a kitolás alatt. A gátmetszésről is esett szó, és teljesen megnyugtató infókat kaptam. A szülésznő/jógaoktató szerint ha alacsony az ember gátja, jobban jár a metszéssel, mert félő, hogy beszakad a végbél, ami később sok kellemetlenséggel jár. Szerinte nem minden doki vevő a gátmetszésre, van, aki élből elutasítja, így ezt majd nem árt tisztáznom az enyémmel. Ha gátvédelmet szeretnék, akkor számíthatok rá, hogy ez megnövelheti a kitolás időtartamát, mert a baba csak millimétereket tud haladni.  Azt is megtudtam, hogy miért nem szabad nyomni, amikor rám szólnak majd, hogy még ne nyomjak: ilyenkor ugyanis a méhszáj még nem tűnt el teljesen és félő, hogy ha rányomok, akkor beszakad az is. Össze tudják ugyan varrni, de ezzel csak magamnak teszem kellemetlenebbé a gyermekágyi időszakot. Persze azt is mondta a szülésznő, hogy olyankor ezt nehéz megállni, ha egyszer jön az inger, de lehetőleg próbáljuk meg visszatartani az ösztönös reakciónkat. Ugyanez a helyzet a fájásokkor is, amikor az ember akaratlanul görcsbe rándul, összeszorítja a kezében, lábában az izmokat. Bármennyire is nehéz, meg kell tanulni lazítani, engedni odalent a tágulást, mert görcsbe rándult izomzattal nem tud az oxigén megfelelően áramolni a testben és ez nekünk sem, és a babának sem jó.

Mindezen információk cseppet sem biztatóak, rám mégis nyugtatóan hatottak, és már úgy érzem nem is félek annyira a szüléstől. Erőt adott az, hogy tudom, csomó minden lényegében az én kezemben van, én vagyok aki levezénylem a saját szülésemet, és nem a körülmények áldozata vagyok csupán. Persze tisztában vagyok azzal, hogy addig még számtalan dolog történhet, ami befolyásolja hogyan alakul a szülésem, de megpróbálok komplikációmentes, sima vajúdásra és kitolásra összpontosítani, és nem pedig a rosszra készülni. A szülésznő is arra biztatott mindannyiunkat, hogy mindenképpen tartsunk ki a 36. hétig, mert csak ezt követően szülhetünk a kórházunkban. Ha ez előtt indulna be a dolog (Isten ments!) akkor is oda kell mennünk, csak akkor egy mentő átszállít minket máshová. – De mi van, ha már annyira előrehaladott a szülés, hogy nem lehet szállítani? – kérdezte egy kismama. – Akkor természetesen levezetik a szülést, - válaszolt a szülésznő – de ez esetben a babát koraszülött mentővel máshová viszik, míg az anyukája ottmarad egyedül. Számomra ez a legrosszabb eshetőség, ezért is koncentrálok annyira arra, hogy minden rendben zajlik majd és akkor, amikor kell.

Sajnos hiába merengek naphosszat arról mi lesz majd februárban, még nagyon messze vagyok ettől a dátumtól. Egyelőre húzom az igát a munkahelyen, de egyre fárasztóbb. Nehéz időszak ez a mostani, de legalább már megszületett a döntés az utódomat illetően. Lezajlottak a felvételi beszélgetések, és úgy tűnik megtaláltuk azt, aki a legrátermettebb az állásra. A következő két hónapban minden megteszek majd azért, hogy az illető viszonylag jól érezze magát az új (és egyben első) munkahelyén. Ez azt jelenti, hogy nem szabad kiülnie az arcomra az évek alatt felhalmozódott fásultságomnak és reménytelenségemnek. Sajnos valójában én már ebben az üzletágban semmi kiaknáznivalót nem látok, és úgy gondolom, ha továbbra sem sikerül növelni a forgalmunkat, akkor a vezetőség bezárja majd a céget. Nem fogok meglepődni, de persze kívánom, hogy ne így legyen. Annyi biztos, hogy akármi is lesz a cég jövője, én már nem szerepelek benne.

Minta

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.