2011.08.05. 08:41
A babavárás spirituális oldala
13. hét
Most, hogy a dokim hosszú nyaralásra ment és a következő vizsgálat is csak hetek múlva esedékes, végre magunkra maradtunk kicsit a babámmal. Vártam már, hogy legyen ilyen időszakunk, mert amíg ultrahangokra és vérvételekre mászkáltunk, valahol el is veszett a gyerekvárás lényege számomra, mindig azon aggódtam csak, hogy az adott vizsgálat mindent rendben találjon a picinél. De most elkezdtem befelé figyelni, és egyre többször látom magam előtt, ahogy ő szépen növekszik odabent. Már mindene kifejlett, egy miniatűr ember lakik bennem, osztozik velem egy testen. Abból táplálkozik, amit én eszem, átérzi, ha feszült vagyok és szomorú, ugyanúgy azt is, ha boldog és vidám. Ez nagy felelősség. Én mégis úgy tekintek a fejlődő magzatomra, mint egy nálam sokkal magasabb szintű lényre, aki félig még nem ezen a földön van, még csak most tart ide, közénk. Megfigyel engem, ahogy készül az itteni életre, és közben közvetít visszafelé is, ahonnan elindult. Egy kicsit tehát minden anya médium.
Tegnap este az ablakpárkánynak támaszkodtam, és hosszasan bámultam kifelé a nyitott ablakon. Nem csak azért, mert kellemes volt a levegő és csillagos az ég, hanem mert úgy akartam beszélgetni a babámmal, hogy közben lássam azt a végtelent, ahonnan ő úton van hozzám. Ezek a várandósság alatti belső beszélgetések kicsit olyanok, mint egy meditáció, bár az nehéz nekem, mert folyton kattog az agyam közben, vagy egyszerűen csak elalszom… Ha viszont a kicsivel beszélek, az valahogy teljesen magától értetődő, nem is kell gondolkodnom a szavakon, sőt van, hogy nem is teszem, csak érzéseket elevenítek fel magamban. Megfigyeltem, hogy ha elkezdem járatni az agyam az engem gyötrő kétségeken, úgy, hogy azt a babának címzem, mintegy segítségkérésül, akkor válaszul csupa olyan gondolatok jutnak az eszembe, amik megnyugtatnak, hogy újra tudjak pozitívan gondolkodni.
Minden nap feszülten várom a kombinált teszt eredményét, amit e-mailen ígértek elküldeni a nővérkék. Kiderül, van-e kockázat kromoszóma rendellenességre a kicsinél. Lassan már letelik a 10 napos határidő, így bármikor megérkezhet a lelet. Naphosszat latolgatom, hogy mit teszek, ha rossz lesz az eredmény, és ezzel folyamatos stressz állapotot tartok fenn magamnál, ami se nekem, se a babának nem tesz jót. Ez az, amivel kapcsolatban megkérdeztem a bennem lakó magzatot magát, hogy mit tegyek, hogy eloszlassam a negatív gondolataimat. Ő máris készségesen továbbította felém az üzenetet, ami nagyon intenzíven robbant be az agyamba, és minden kétséget kizárt a felől, hogy egy felsőbb rendű energia szól most hozzám. Valami ilyesmi jutott akkor az eszembe:
„Anya, nem kell aggódnod, én egy erős, egészséges baba vagyok. Akkor fogantam meg, amikor belőled végre eltűnt a baktérium. Én így vigyáztam magamra, hogy csak akkor indultam el, mikor már teljesen veszélytelen volt a környezet számomra. Megvártam, míg egészséges leszel, hogy én is az lehessek, ebből is látszik, hogy én az egészség hírnöke vagyok, hogyan is lehetnék hát beteg?”
Én pedig egyszeriben elszégyelltem magam, amiért nem volt elég erős a bizalmam sem Őfelé, sem a teljes egész felé, nevezzük Istennek vagy Gondviselésnek, a lényeg hogy sosem hagyott még cserben, én mégis folyamatosan kétkedem. De akkor megint jött egy gondolat, hogy ne gyötörjem magam, ne tegyek szemrehányásokat magamnak, hanem csak legyek végtelen bizalommal magam felé is, hogy természetesek az érzelmeim és semmit sem csinálok rosszul. Nehéz dolog ez, ha az ember lánya ilyen aggodalmas, mint én, de valami velem párhuzamos személyiség, aki most bennem él, valahogy mindig mérsékli a természetem által diktált viselkedésformákat. Azt hiszem említettem már a sárkánykodást is, ami szintén javult, amióta hozzám kapcsolódott ez a kis lélek. Nagyon kellett már, hogy jöjjön, és noha még nagyon picurka, máris nagy hatással van rám, és már előre tartok tőle, mi lesz ha egyszer el kell válnunk egymástól. Mert most bármikor megérinthetem, a kezem folyamatosan a hasamon nyugszik, ha azt akarom. Tenyerembe fogom ha alszom, ha sétálok, ha pihenek, és erőt ad, hogy ennél közelebb már nem tudhatom magamhoz. Úgy érzem a köztünk lévő kötelék olyan erős, hogy egyelőre nem tudom hogyan élem majd meg, ha két testté leszünk mi ketten. Szerencsére sokáig még nem kell erre gondolnom, még jó darabig így élünk (remélem) szimbiózisban, és már alig várom, hogy a simogatásomra válaszul megbökje a hasfalamat odabentről.
Minta
Szólj hozzá!
Címkék: hét napló minta 13. spirituális várandósság figyelni befelé
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr353127270
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.