Megkezdődött a szülés. Teljesen odavoltam, de aztán gyorsan vissza kellett térnem a való világba, mert csökkentek a fájások. A doki mondta, hogy be kell adni egy szert, amit ha most megkérdeznék Gabriellától tudná mi volt az (az iromány olvasása közben persze azonnal mondta a nevét, én most sem tudom… pedig mondta! szerk: oxitocin)… :-) Tehát ezt beadták neki, és azonnal megindultak ismét a fájások. Jöttek a parancsok: Péter maga fogja a Gabriella fejét a nyakánál és tolja előre (has felé). Ezt követően megkaptam jobb lábát, amit a testemhez feszített és feltoltam. Mindent láttam… nyomott, szuszogott, toltam a fejet, fogtam a lábat. Mondja az orvos, hogy nem jól lélegzik, no, erre belesúgtam pár dolgot a fülébe és elkezdte rendesen nyomni, olyan… olyan igazi asszonyosan! Istenem micsoda büszkeség töltött el!

Kis paskolás a seggre, erre olyan sírás jött kérem szépen, hogy mit képzelnek, hogy Őt felébresztik!? Ekkor újra növeltem nőgyógyászati ismeretemet, mert 200 dolgot kérdeztem egyszerre. Annak hol a vége, az micsoda, az miért van úgy. Erre az orvos csak nevetve mondta, hogy bemutatom az új szülészorvosunkat! :-) Nos, egész pályafutásomat úgy kezdtem és fejeztem be, hogy elvágtam az én drága leányom köldökzsinórját!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.