Amíg Magyarországon éltünk, addig édesanyám szoknyája alatt minden finomság biztosítva volt nekem, amit csak megkívàntam. Anyukám egy tipikusan maximalista ember a háztartás minden területén; de kifejezetten a konyhában. Ezt úgy kell elképzelni, hogy megkérdezi mit szeretnénk enni, elmondjuk, de ő még mellé csinàl kb. 13 fajtát, és amikor nem fogy el minden (fizikai képtelenség), akkor a legnagyobb sértődés és szinpadi jelenetek bevetése mellett közli, hogy nekünk nem érdemes semmit sem csinálni. Szeretjük ! ;-) Azért gondolom sokan vagyunk megáldva ilyen anyukàval, mi, szerencsések.

Mikor megismertem a férjem, ő mutatott màr az elején sok új dolgot (konyhàban is :-D), aztàn összeköltöztünk és hagytam kibontakozni a tudását, mivel a testvére Olaszorszàgban élt és gyakran látogatták, elég jól megismerte az olasz konyhàt.

Igaz, addig muszàj valamit ennem, mert különben éhen halok, de a végeredmény szempontjàbôl a látvány bármelyik receptkönyvben található salátát gyalázatosan verné.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.