És tényleg nem is reklámcélzattal (nem vagyok ügynök), de gondoltam írok néhány sort a nőci biztosításokról. Valójában nem feltétlenül csak nőknek szól, csak én hívom így! Az egész úgy kezdődött, hogy saccperkábé úgy másfél éve arra az elhatározásra jutottunk, hogy akkor vágjunk bele gyerekgyártásba. Na de nem ám csak úgy hogy durr bele! Vizsgálatok, ezazamaz, na és a biztosítás!

Lényegében egészségbiztosításról beszélünk, csak a TB-vel ellentétben itt nekünk fizet a biztosító kvázi kártérítést. A szerződés megkötését egy előzetes egészségfelmérés előzi meg. Ennek alapján számítják ki a havi fizetendőt, ami pár ezer forinttól kezdődik. Természetesen a kockázati tényezők, mint a dohányzás, a súlyos (diagnosztizált) alapbetegségek stb., igencsak komoly szorzószámot jelentenek. A szerződéskötéstől számítva 3-6 hónap általában a türelmi idő, ami azt jelenti, hogy kizárólag baleset esetén fizet. A türelmi idő letelte után, aztán ha bármilyen okból kifolyólag kórházba kell menni, vagy valamilyen beavatkozásra kerül sor, a biztosító zárójelentés és kárbejelentő beküldése alapján fizet. Tudni kell még, hogy ehhez jár egy életbiztosítás is biztos, ami biztos alapon… :-)
 
Szinte minden biztosítónál van a fentieknek mindenféle változata a legkülönfélébb konstrukciókban. Én azért kötöttem, mert az alapbetegségemből kifolyólag tisztában voltam azzal, hogy nem lesz könnyű menet , nem beszélve arról, hogy a szülésre fizetendő összeg a fogadott dokim költségeit simán fedezi.  Sajnos én már kétszer igénybevettem, és nagyon jó tapasztalataim voltak az ügyintézéssel kapcsolatban is. Nagyon tapintatosan és gyorsan intézkednek.
 
Rábeszélni nem akarok senkit, meg nyilván elég morbid az, hogy az ember a saját egészségére köt biztosítást, viszont azt gondolom, hogy sokan vannak az enyémhez hasonló helyzetben, akiknek akár hasznos is lehet a fentiek ismerete.

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekmonopoly.blog.hu/api/trackback/id/tr752730785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása